Karrier

2022.01.03. 07:00

A győrvári jegyzőt, Pásztor Andreát a pozitív életszemlélet mindig átsegít a nehézségeken

Pásztor Andrea a Győrvári Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője. Az ország túlsó feléről, Kisvárda mellől hozta az útja Vas megyébe. Jelenlegi jegyzői pozícióját 2021 áprilisától tölti be. A győrvári jegyző szeme csupa ragyogás. Andrea gyorsan meg is erősít, hogy ő valóban pozitív személyiség, jó kedve mindig átlendíti a nehézségeken.

Vas Népe

Fotós: Szendi Péter

– Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, egy Komoró nevű kistelepülésről származom. Alapvetően már kicsi gyermek koromtól a jogi pálya vonzott, ez talán a televízióban látott Petrocelli című sorozatnak köszönhető, amit nagyon szerettem. Anyukám egyedül nevelt bennünket, és azt mondta, hogy keressek magamnak olyan középiskolát, ahol tanulhatok jogot, de ezzel együtt valamilyen szakmát is, így kerültem a Császy László Közgazdasági Szakközépiskolába Kisvárdára, ahol megismerkedtem a közigazgatási joggal. Andrea később az Államigazgatási Főiskolán szerzett diplomát, gyakorlatát tanácsokon töltötte a 80-as években. Dolgozott Záhonyban és Tuzséron, majd szülőfalujába, Komoróba került igazgatási előadónak, aztán pedig Tiszamogyorós község jegyzője lett. Nagy váltást jelentett az életében, amikor válása után gondolt egy nagyot, és átköltözött a Balaton partjára. 

 

Kőröshegyen kapott jegyzői munkát.Ott ismerte meg a jelenlegi párját, miatta költözött később a Vas megyei Náraiba. Párja kisebbik lányával és saját lányával alapítottak új családot, és nevelték közösen gyermekeiket. – Amikor Vas megyébe költöztem, nem találtam a közigazgatásban számomra megfelelő munkát. Aztán jött egy lehetőség. Az egyik bank önkormányzati referenst keresett, ez jó alkalom volt arra, hogy megismerkedjek a versenyszféra munkakultúrájával, amely teljesen más volt, mint amit én addig a közigazgatásban megszoktam. 

 

Az új kollégáim fiatalabbak voltak, az igazgatásban ez pont fordítva volt. Feltöltött ez a munka, nagyon jól éreztem magam. Számos vasi és zalai önkormányzatot ismerhettem meg, ezek a kapcsolatok a későbbiekben nagyon jól jöttek. Aztán 2013-ban aljegyzőként kezdtem dolgozni Ikerváron, majd Zalabaksán lettem jegyző. Innen Győrvárra vezetett Andrea útja. 2021 áprilisától tíz önkormányzat közigazgatásáért felel. 

 

 – Nagy kihívás ez a munka, hiszen nagy a terület, Győrvár mellett Petőmihályfa, Olaszfa, Andrásfa, Hegyhátszentpéter, Pácsony, Oszkó, Bérbaltavár, Püspökmolnári és Nagytilaj tartozik ide. Az aljegyző – aki az oszkói kirendeltségen dolgozik – nagy segítséget jelent. Változatos a tevékenység, nálam előtérbe kerülnek a vezetői feladatok, hiszen nagyobb, húszfős apparátussal végezzük a munkát. Andrea elmondta, hogy a jogszabály elég széles körben határozza meg egy jegyző feladatát, az állatvédelemtől kezdve a környezetvédelmen át a településszervezésig. Napi szinten a testületek tevékenységének támogatása a legfőbb a feladat. 

 

A győrvári jegyző szabadidejében szeret utazni, ebben párja is partner.

 

– Vízparti lány vagyok, a Tisza-parton nőttem fel, gyakran kempingeztünk a környéken. A sátrazást most is szeretem, és nemrégiben vásároltunk egy lakókocsit is, ezzel kirándulunk hétvégente, ha időnk engedi. Amerikába szeretnék eljutni, ez nagy vágyam. Sokfelé jártam már, de amerikai nagyvárosban még soha, örömmel megnézném, milyen ott az élet. Az a szerencse, hogy a párom és én is vidám természetűek vagyunk. Elfogadjuk, amit az élet adott, abból próbáljuk kihozni a legtöbbet.

 

 

Kiemelt képünkön: Pásztor Andrea az Államigazgatási Főiskolán szerezte diplomáját, Kisvárda mellől költözött Vas megyébe. 2021 áprilisától tíz önkormányzat közigazgatásáért felel

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!