Sikeres év

2022.01.07. 20:00

Több mint négyszáz új tagja lett a vasi horgászszövetségnek

A járvány okozta nehézségek ellenére sikeres évet zárt a vasi horgászszövetség, a kezelésében lévő területek tovább fejlődtek és bővültek, miközben rekordot döntött a tagok létszáma.

Vas Népe

Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke tizenhat éve – abból tíz éve ügyvezetőként – dolgozik a horgászokért Fotó: VN/vasivizeken.hu

A korábbi évek hagyományai­hoz híven Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke ezúttal is összegezte, milyen volt a tavalyi év. 

 

 

– A 2020-as rekordévünk magasra tette a mércét mind horgászlétszámban, mind a halasításokban. Már év elején látszott, hogy a járványügyi helyzet nehézségei a 2021-es évben sem tűnnek el az életünkből – kezdte beszámolóját az ügyvezető. – 2020-ban a járvány hatására több kedvező impulzus is érte az ágazatunkat, mint például az állami halasítás vagy a járulékkedvezmények, 2021 viszont nem várt kihívásokat hozott – tette hozzá. 

A járvány negatív hatásai mellett a tógazdasági haltermelés is rendkívül nehéz évet tudhat maga mögött a 40-50 százalékos takarmánydrágulás miatt, ami aztán 20-25 százalékkal megemelte a halárakat is. A hűvös tavasz, majd az elhúzódó nyári aszály is csökkentette a haltermelést, időszakos halhiány is kialakult, ami szintén árfelhajtó hatással volt. 

 

 

Puskás Norbertet tíz éve bízták meg az egyesületek vezetői a vasi horgászszövetség ügyvezető feladatainak ellátásával. Sok más eredmény mellett a tavalyi év rekordhorgászlétszámmal ajándékozta meg az évtizedes együttműködést, a 2020-as 11 ezer 82 fős létszámot 11 524-re növelték. Különösen pozitív fejlemény, hogy ebből a gyermek állami jegyet váltó pecások száma 1781 volt, ami több mint hét százalékkal több, mint egy évvel korábban. Éves területi jegyet 3265 felnőtt váltott tavaly, ami 127-tel több, mint az azt megelőző évi értékesítés. A horgászlétszám és az engedélyváltások növekedése a dráguló halárak mellett is biztosította, hogy egy-, két- és háromnyaras halból 85 183 kilót sikerült telepíteni, valamint, hogy 75 150 előnevelt őshonos hal is otthonra lelt a szövetség vizeiben. A kecsege (3150 db), a harcsa (5000 db), a sebes pisztráng (6000 db), a compó (20 000 db), a balin (8000 db), a menyhal (3000 db), valamint a csuka (20 000 db) mellett sikerült egynyaras paducot (10 000 db), 763 kilogramm egy-két nyaras süllőt, 950 kiló kétnyaras compót és 20 850 kilogramm vegyes fehérhalat is kihelyezni. 

 

 

Tavaly márciusban a szövetség elhatározta, hogy minden korábbi megyei rendezvényét megtartja, és a hagyományos többfordulós versenysorozatban nem is maradt el egyetlen program sem. A nevezési díj nélküli kupasorozaton hobbi felnőtt és ifjúsági kategóriában összesen 57-en, míg a versenyzők között 22-en indultak. A XVI. Vasi Vizeken Általános Iskolai vetekedőn 22 csapat 88 indulója vett részt, az általános iskolákban pedig önkéntesek segítségével öt helyen is tartottak horgászszakkört. Nyár elején megrendezték a Vasi Vizeken Ifjúsági Horgászviadalt, melynek helyezettjei a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) országos horgásztáborában megtartott döntőjében indulhattak. Július végén a vaskeresztesi horgásztáborban 33 gyermek vett részt kedvezményes áron bentlakásos és napközis rendszerben a megye minden részéből. A MOHOSZ megbízásából sikeresen megrendezték a VI. Method Feeder Országos Bajnokság két elődöntőjét és egy középdöntőjét az Abért-tavon. A megmérettetésre az ország minden pontjáról érkeztek indulók. A versenyekhez kapcsolódóan felkészítő kupákat is tartottak, melyeken az országos versenyekhez hasonlóan 20-25 kg átlagfogások születtek fordulónként. Egy év kihagyás után júliusban Vaskeresztesen a VII. Pinka-völgyi Halas Napot is megtartották, melyre minden eddiginél többen, nagyjából 1500-an látogattak ki. Szeptemberben aztán integrált horgászversenyt szerveztek, ahol a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. fiataljai töltöttek el egy barátságos délutánt a szövetség horgászaival a szombathelyi Csónakázótónál. 

 

 

– Tavaly 481-en tettek sikeres horgászvizsgát, 44-en pótvizsgázni kényszerültek, attól ugyanis, hogy a vizsga ingyenes és a vizsgalapot elektronikusan kell kitölteni a helyszínen, felkészülni azért fel kellett – hangsúlyozta az ügyvezető. 

 

 

2021-ben a szövetség megszerezte hetedik saját tavát, a sokáig rendezetlen tulajdonjogú és elhanyagolt környezet mellett fekvő Rába­sömjéni Horgásztó megvásárlásával, ami a területrendezés után év végére vízjogi engedélyt is kapott. Természetesen a meglévő horgászvizek fejlesztéséről sem feledkeztek meg, amihez a szövetség 136 millió forint támogatást is kapott. A pénzből az Abért-tavak, a máriaújfalui Hársas-tó, a vasvári Csónakázótó és a celldömölki tó környezete újult meg. A vízpartok horgászturisztikai fejlesztése érdekében az utak, parkolók, rézsűk, sétányok karbantartása mellett padokat, pihenőhelyeket, információs táblákat is elhelyeztek. Összesen 162 kültéri elem került a tavak partjára és mintegy hétezer négyzetméternyi partszakasz újult meg. A munkálatok az utolsó fázisban vannak, a fejlesztések végleges átadására tavasszal kerülhet sor. Mindezeken kívül megújultak a Vaskeresztesi Horgászturisztikai Központ szálláshelyei is. 

 

 

A halőrök tavaly – a havi vezénylés alapján történő ellen­őrzéseik mellett – a társadalmi halőrökkel közösen, több alkalommal tartottak csónakos rábai és összehangolt csoportos ellenőrzéseket a halállomány védelmében. A halőrök 54 napon vettek részt a szállított haltételek helyszíni mérésének ellenőrzésében, a halszállítmány kísérésében és a helyszíni telepítésében. A halőrzési feladatok mellett a hivatásos halőrök végzik több vízterületen is a rendszeres vízpartkarbantartási, fűkaszálási munkákat. Ilyen a magyarszecsődi tó, a gersekaráti Sárvíz-tó, a püspökmolnári tó, a pinkamindszenti tó, a merseváti tó, a nagypiriti tó, a gencsapáti tó, a Vaskeresztesi Horgászturisztikai Központ (Alpesi-tó), a vaskeresztesi Pinka-holtág, az Abért-tavak horgászati szakaszai, valamint a horvátlövői duzzasztott Pinka-szakasz. A rendszeres és folyamatos halőrzés, haltelepítés és egyéb halgazdálkodási tevékenységek mellett a halőrök önkéntes segítőikkel elvégezték a szövetség tulajdonában lévő vízparti berendezések (padok, asztalok, beülők) karbantartását, újrafestését is. 

 

 

Puskás Norbert, miután megköszönte munkatársainak, a partnereknek, önkénteseknek a múlt évben végzett munkáját és a horgászoknak a bizalmat, minden horgásztársnak egészségben és horgászélményekben gazdag új esztendőt kívánt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!