Járt-e Petőfi Szombathelyen?

Járt-e például Petőfi Szombathelyen? Igen, de csak nagyon rövid időt, néhány órát töltött a városban. 1839 szeptemberében Sopronban önként állt be katonának. A következő másfél évéről keveset tudunk, az információk is ellentmondásosak. A megpróbáltatásokat nehezen viselte. Sopronból előbb Pozsonyba, onnan Grazba, majd Mariborba, aztán Károlyvárosba került. 

Sokat betegeskedett, hónapokat töltött egy zágrábi katonai kórházban. 1841 januárjában felmentették a katonaság alól, majd a többi leszerelő társával együtt ezredének székhelyére, Sopronba vitték. Az útról Szabó Péter a Hadtörténeti Közleményekben 2011-ben megjelent tanulmányában az egykori ezredparancsok alapján azt írja, hogy az Zalaegerszegen és Szombathelyen keresztül vezetett. Zárt csoportban haladtak, ezért nem sokat láthatott a városból. Sopronba február 14-én vagy 15-én érkeztek meg. Petőfinek erről a menetelésről kevés emléke maradt fenn, később sem említi. 

Emlékezetesebbek voltak számára azok a hónapok, amelyeket másfél évvel korábban Ostffyasszonyfán töltött. Az ehhez az időszakhoz kapcsolódó hagyományokról még az ötvenes években Dömötör Sándor néprajzkutató tett közzé cikksorozatot. Az 1839-es nyár emlékeit irodalomtörténeti szempontból Dienes András kutatta. Forrásként ő Orlay Petrich Soma visszaemlékezéseit, a helyi legendákat és a költő ebből az időszakból fennmaradt verseit használta. Közvetve nekik köszönhető a vasi Petőfi-kultusz kibontakozása is. Petőfi – aki akkor még Petrovics volt – rokonánál, Salkovics Péternél nyaralt, s ott volt egy másik rokon fiú, Petrich Soma is. Dienes 1961- ben úgy gondolta, hogy a Salkovics-házban kellene kialakítani az emlékhelyet, a ház udvarára Petőfi-szobrot képzelt el. 

Lakatos József Sárváron élő képzőművész három évtizeddel később arra is javaslatot tett, hogy az ostffyaszszonyfai ház falán Orlay Petrich Soma festőnek is emléket kellene állítani. Sem az egyik, sem a másik elképzelés nem valósult meg. A Salkovics-ház falára csak egy egyszerű Petőfi-emléktáblát tettek. (Ez már a második volt a faluban, 1922-ben az iskola falán is elhelyeztek egyet.) A település a hatvanas évektől kezdődően többször is helyet adott a költőhöz kapcsolódó tudományos tanácskozásoknak, ünnepségeknek, szobrok is készültek, emlékkiállítás is nyílt. A helyi Petőfi-kultusz központja azonban nem az a ház lett, ahol több hónapot eltöltött. 

Az Ostffyasszonyfa és Uraiújfalu közötti Ragyogó-híd az a hely, ahol Petőfi és társai szívesen időztek. Itt 1973-ban, a költő születésének 150. évfordulóján helyeztek el emléktáblát. Emlékhelynek számít a csöngei evangélikus templom, ahol a karzat egyik padjába vésett latin mondatról úgy tudják, hogy azt maga Petőfi karcolta a fába. Csöngéhez fűzte őt Tóth Róza, aki megdobbantotta a szívét, verseket írt hozzá. 1839 szeptemberében aztán el kellett búcsúznia a falutól s Rózától is. „Vert az óra, Halnak a remények...” – írta az egyik akkoriban született versében. Azok, akikkel addig együtt barangolt, tanulni mentek, ő Sopronban katonának állt. Ha Petőfi vasi kapcsolatait vizsgáljuk, akkor a dokumentált tények és a legendák határán járunk. Találkozunk egy ilyennel Szombathelyen is. 

Igaz, ez már XX. századi, s csak közvetve kötődik a költőhöz. Többen is felteszik a kérdést, miért Petőfi Sándor szobra áll az Ady Endréről elnevezett téren? Többen úgy tudják, hogy az MMIK előtti területre eredetileg Melocco Miklós Ady-szobra került volna. Gonda György megyei tanácselnöknek azonban nem tetszett a költőt „dekadens pózban” ábrázoló szobor, s az sem, hogy azt éppen a „diáknegyed” bejáratánál helyeznék el. Az ő közbeavatkozása miatt került az Ady térre 1987-ben Petőfi szobra, a bronzból készült alkotást Tóth Béla szobrászművész jegyzi. Melocco időközben elkészült Ady-szobrát végül Tatabányán állították föl.