Három tucat ukránt fogadott be a város

2022.03.22. 07:00

Másnap bombáztak: hálásak, hogy befogadták őket a celliek - Ukrán menekültekkel beszélgettünk

Három tucat ukránt fogadott be a város, a háború borzalmai elől menekültek el. Olena és családja városát teljesen lebombázták, ők tíz napig voltak házuk pincéjében, mielőtt elmenekültek.

Budai Dávid

A képen: ukrán gyerekek a hotelben.

Forrás: Szendi Péter

A Vasvirág Hotel egyik társalgójának asztalánál négyen ülnek velem szemben, három bátor ukrán nő, valamint a celli plébánoshelyettes, Mikulyák László a tolmács szerepében. Olena és lánya, Alekszandra egy Kijev közeli városból, míg Tetjana Kelet-Ukrajnából, szó szerint a bombázás és az utcai harcok elől menekült hazánkba. Saját védelmük érdekében a nyilatkozóknak csak a keresztnevét írjuk le, ahogyan fotót sem készítettünk róluk. 

 

Még mielőtt azonban megismernénk történetüket, tegyünk egy kis kitérőt, hogy megértsük, miként kerültek otthonuktól egy több mint ezer kilométerre lévő vasi kisvárosba. Pár héttel ezelőtt Celldömölk testvérvárosából, Munkácsról érkezett a kérés, hogy mivel náluk már nincsen több hely, tudnának-e segíteni ötven Kelet-Ukrajnából érkezett menekült befogadásával. Természetesen igen volt a válasz, első körben azonban csak 21 embert tudtak kimenekíteni a háború sújtotta Ukrajnából, pár nappal később aztán újabb 15 ukrán jutott fel a Celldömölkre tartó buszra, pillanatnyilag tehát 36-an vannak, zömében nők és gyerekek. Többen már megkapták a három hónapra szóló menekültstátuszukat, mások épp csak meg akarnak pihenni, mielőtt továbbmennek nyugatra, megint mások pedig, amint lehet, mennének haza. Szállásukról és ebédjükről a város gondoskodik, reggelijüket és vacsorájukat pedig a helyiek adományaiból biztosítják – tudjuk meg Fehér László polgármestertől.

 

 – Volt, aki sütivel, pizzával, bevásárlással járul hozzá a menekültek ellátásához, más pedig azért adott tízezer forintot, hogy ne maradjanak a gyerekek húsvétkor csokinyúl nélkül – mindezt már Söptei Józsefné alpolgármester meséli, aki vendéglátóként arról gondoskodik, hogy a három tucat menekült a körülményekhez képest a lehető legjobban érezze magát.

 

Közös játék. A háttérben Söptei Józsefné: Mindent megteszünk, hogy jól érezhessék magukat
Forrás: Szendi Péter

 Harminchatan vannak, sorsukat a háború fonta össze, békeidőben talán soha sem találkoztak volna, valószínűleg így van ez az egyetemen tanító, gyermekkönyveket író Tetjana és a korábban ápolóként dolgozó Olena, valamint lánya, Alekszandra esetében is. Nagyjából tíz napjuk volt rá, hogy öszszebarátkozzanak, de tíz napot töltöttek a pokolban is. 

 

A történetmesélést Olena kezdi. – Február 24-én kezdődött a háború, másnap a mi városunkban már bombáztak. Tíz napot töltöttünk a házunk pincéjében, aztán már nem bírtuk tovább. Az utolsó pillanatban menekültünk el, akkor, amikor az orosz tankok már betörtek a városba. Két lányommal jöttem Magyarországra, a nagyobbik Budapesten maradt, férjem és édesanyám azonban Ukrajnában vannak most is. Még tudjuk velük tartani a kapcsolatot, a férjemmel ma reggel is sikerült beszélnem – mondja Olena, aki elmeséli azt is, hogyan fosztogatják a házakat az orosz katonák, akik sokszor indok nélkül, a saját udvarukon lőnek agyon embereket. Mindezek ellenére ő és kisebbik lánya, Alekszandra, amint lehet, viszsza szeretne térni Ukrajnába, nagyobbik lányuk viszont – aki férjével éppen a háború kitörése előtt költözött új lakásba – többé már nem akar hazamenni. 

 

Tetjana egy kelet-ukrajnai városból érkezett, ő egy brit egyetem ösztöndíját nyerte el, pillanatnyilag a vízumára vár. Ahonnan jött, ott nem voltak olyan heves harcok, mint Kijev környékén, ezért aztán ő nem is a háború borzalmait, sokkal inkább az ukránok példátlan összefogását emelte ki. Azt pedig mindegyikük hangsúlyozta, rendkívül hálásak azért, hogy a celliek jóvoltából melegben, biztonságban és békében lehetnek. 

 

Adósok maradtunk Mikulyák László atya szerepével is, ő kárpátaljai magyar, tehát kiválóan beszél ukránul, tevékenysége persze nem merül ki a menekültekkel való kommunikációban, percekkel azelőtt, hogy leültünk volna beszélgetni, éppen egy Kárpátaljára szánt mikrobusznyi adományt indított útnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!