BC Körmend

2016.01.03. 17:55

Két távozó, egy véglegesített és egy érkező légiós a Körmendnél

Körmend - Mozgalmas napokat éltek meg az ünnepek alatt is az Egis Körmend kosárlabdacsapatánál -a változások négy játékost érintenek.

Németh Zsolt

Már hivatalos: a klub szerződést bontott a még szezon előtt sérülés miatt távozó Nermin Hujduroviccsal. A bosnyák center már akkor írásban megállapodott a vezetőséggel a távozás  feltételeiről, melynek a  klub  hiánytalanul eleget tett.

Két további - magyar - távozó is van a piros-feketéknél: Sonyák Béla és Sömenek Martin is új csapatot talált magának. Sonyák, aki nem volt már tagja az idei keretnek, a körmendi edző, Vavra András által vezényelt Oroszlány csapatához igazolt, míg Sömenek a Salgótarján együttesét erősítheti a szezon második felében.

A körmendi klub vezetősége, akárcsak a szakmai stáb elégedett a csapat eddig mutatott teljesítményével. Magáért beszél, hogy az első 12 forduló után 9 győzelemmel, három vereséggel a Paks és Szolnok mellett holtversenyben a tabella élén foglal helyet az Egis Körmend.

Időkérés. Középen Teo Csizmics vezetőedző, jobbról Sömenek Martin, aki összesen 3 percnyi játéklehetőséget kapott a szezonban 
Fotó: Szendi Péter

A sérülés miatt távozó Kendrick Perry helyét a december közepe óta Körmenden készülő Parrish „Perry” Petty veszi át, aki megfelelt a próbajátékon, ezért a szezon végéig szóló szerződést kapott.

De a klub vezetése további erősítést tervez. Hétfőn este próbajátékra érkezik a 198 cm magas Trey Mckinney-Jones, aki a szezon első felében az izraeli első osztályban szereplő Maccabi Kiryat Gat csapatában játszott, hét mérkőzésen 8,6 pont, 3,9 lepattanó és 1,1 gólpassz volt az átlaga.

Az 1990. augusztus 27-én született játékos a University of Missouri Kansas City egyetemen játszott két évet, majd a Miami University csapatához igazolt. Végzősként a Hurricanes egyik meghatározó játékosa volt, 36 meccsen 9,2 pont, 3,4 lepattanó és 1,6 gólpassz került a neve mellé. Az egyetemi karrierjének egyik legjobb és legfontosabb mérkőzésén, 20 pontot (közte hat triplát) dobott az ACC konferencia döntőjében a North Carolina csapata ellen, győzelemhez segítve csapatát. Ebben az évben az egyetemi bajnokság legjobb 16 együttese közé (Sweet Sixteen) verekedték be magukat. 2013 szeptemberében a Milwaukee Bucks bő keretének volt a tagja, de innen még a szezon kezdete előtt a D-ligában szereplő Fort Wayne Mad Ants csapatához került. Sikeres évet tudhatott maga mögött, hiszen 53 mérkőzésen 14,8 ponttal, 4,5 lepattanóval és 2,1 gólpasszal segítette csapatát, amely meg sem állt a liga bajnoki címéig. 2014 nyarán a San Antonio Spurs színeiben öt mérkőzés erejéig pályára lépett az NBA nyári ligájában is. Ezt követően a francia első osztályú BCM Gravelines Dunkerque szerződtette. Itt 14 mérkőzésen 7,7 pontot, 2,9 lepattanót és 1,0 gólpasszt átlagolt. 2015 februárjában visszatért korábbi sikerei helyszínére és 22 mérkőzést játszott a Fort Wayne Mad Ants csapatában, amellyel ebben a szezonban is a D-liga döntőjébe jutott. 2015 nyarán ismét lehetőséget kapott az NBA nyári ligájában, négy meccsen szerepelt az Atlanta Hawks csapatában.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!