Belföld

2009.04.14. 04:25

Új kormány - Kik lesznek Bajnai Gordon miniszterei?

Budapest - A <i>Gyurcsány Ferenc</i> miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról és az új miniszterelnök, <i>Bajnai Gordon</i> megválasztásáról szóló mai plenáris ülést megelőzően a miniszterelnök-jelölt ismerteti kormánya összetételét és válságkezelő programjának részleteit az MSZP és az SZDSZ képviselőivel.

nincs nev

Az MTI úgy értesült, hogy a szocialisták a személyi kérdésekről reggel elnökségi, majd frakcióülésen tárgyalnak Bajnai Gordonnal. 

Kóka János szabaddemokrata frakcióvezető a Bajnai Gordonnal folytatott pénteki megbeszélése után közölte: megállapodtak arról, hogy a miniszterelnök-jelölt ma reggel ismerteti az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjával kormánya összetételét és a válságkezelő program részleteit. 

Az MTI úgy tudja, hogy Bajnai Gordon mai parlamenti beszédében a nyilvánosság előtt is megnevezi kormánya tagjait, így a parlament illetékes bizottságaiban azonmód elkezdődhet a miniszterjelöltek meghallgatása. A tervek szerint szinte minden testület ülésezik majd, így - tekintettel arra, hogy ugyanazt a jelöltet több bizottság is meghallgatja - a következő napokban összesen harminc meghallgatást tartanak.  

A jelenlegi szabályok szerint azoknak is részt kell venniük a bizottsági meghallgatáson, akik a kormányfőváltás előtt is miniszterek voltak, vagyis az új kormány minden tagját meghallgatják a testületek. 

Az új kormány akkor alakulhat meg, ha a bizottsági meghallgatások után a köztársasági elnök kinevezi a minisztereket. A kormánytagok várhatóan április 20-án tehetnek esküt a parlamentben. 

Az MTI-nek a hétvégén a kormányfőjelölt környezetéből megerősítették, hogy Kiss Péter lesz Bajnai Gordon politikai helyettese, tárca nélküli miniszterként. Kiss Péteren kívül egyelőre csak Oszkó Péter leendő pénzügyminiszter neve került nyilvánosságra tervezett kabinetjéből. 

Az MTI úgy tudja, Kiss Péter politikai értelemben lesz Bajnai Gordon helyettese, hozzá tartozik majd a válságkezelés lépéseinek egyeztetése a társadalmi partnerekkel; az információt az MSZP alelnökének környezetéből is megerősítették. 

A kormányzati döntések előkészítése, illetve a Miniszterelnöki Hivatal vezetése új kormánytag feladata lesz majd, aki technikai értemben lesz majd a kormányfő helyettese - értesült az MTI. 

Sajtóértesülések szerint Molnár Csaba vezeti majd a kancelláriát, míg a külügyekért Balázs Péter, Magyarország első uniós biztosa felel majd. A gazdasági tárca élére Vahl Tamás IT-szakember kerülhet. 
(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!