Belföld

2009.06.23. 21:09

Zuschlag-ügy: Ujhelyi István nem emlékszik, hogyan finanszírozták a Fibiszt

Kecskemét - Ujhelyi István, az MSZP alelnöke nem emlékszik arra, hogyan finanszírozták a párt ifjúsági szervezetét, mert az operatív munkát Zuschlag János végezte teljes kompetenciával. A szocialista politikus, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára ezt tanúkihallgatásán mondta a Zuschlag-per keddi tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András


Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alelnöke ül a tárgyalóteremben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon Kecskeméten, ahol tanúként hallgatták meg a Zuschlag János egykori szocialista politikus és tizenöt társa ellen indított büntetőper tárgyalásán. Zuschlag Jánost felbujtóként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolják. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Ujhelyi István, akit a Baloldali Ifjúsági Társulás és az Ifjú Szocialisták Mozgalma egyesüléséből létrejött Fibisz elnökévé választottak 2002-ben, azt mondta: nem foglalkozott a szervezet operatív ügyeivel, a programok szervezésével, mert országgyűlési képviselőként erre nem volt ideje, ezt a munkát Zuschlag János alelnök végezte.

Ujhelyi nem foglalkozott operatív ügyekkel

Mint hozzátette, 2000-től az MSZP országos elnökségének is tagja volt és ettől kezdve főleg más kérdésekkel foglalkozott. Kitért arra, hogy a szervezeten belül folyamatos politikai viták voltak, de a finanszírozással kapcsolatos vitákra nem emlékezett. Ezt annak ellenére állította, hogy Fodor Endre tanácsvezető bíró emlékeztette több tanúvallomásra, melyek szerint köztudott volt, hogy nem létező civil szervezetek pályázaton elnyert pénzeiből finanszírozták a szocialista ifjúsági szervezet működését, programjait.
    
A per korábbi szakaszában, a Fibisz Tolna megyei szervezetének elnöke azt vallotta: Ujhelyi István hívta fel arra a figyelmét, hogy a megyéjében is létezik egy civil szervezet - Y-Generáció Egyesület - melyen keresztül a helyi szocialista ifjúsági szervezet finanszírozási problémáit meg lehet oldani.
    
Ujhelyi István ezt kedden képtelenségnek, politikai bosszúnak minősítette, mert a rá valló ifjú szocialistával "nem volt egy platformon". 
    
Ujhelyi István vallomásában kitartott korábbi állítása mellett, mely szerint a szocialista ifjúsági szervezet működésének finanszírozása nem volt törvénytelen, mert a civil szervezetek működtek és közösen valósították meg a programokat. Ezt az állítását a szocialista politikus többször megismételte.
    
Zuschlag János ugyanakkor korábban beismerte, és a korábbi tanúvallomásokból kiderült, hogy a civil szervezetek pályázaton nyert pénzeit a Fibisz rendezvényeinek finanszírozására fordították.
    
Ujhelyi István délelőtti tanúkihallgatásának végén kiemelte: az ifjúsági szervezetek működése nincs törvényesen szabályozva, és ezt korábban a vádlottak egyike sem ismerte fel.

Egy kis politika: a politikai szervezetek finanszírozási problémáit meg kell oldani

A Zuschlag-perből le kell vonni azt a következtetést, hogy a politikai szervezetek finanszírozási problémáit meg kell oldani, de ehhez politikai egyetértés kell - mondta Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, akit tanúként hallgatott ki a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a per keddi tárgyalási napján Kecskeméten.

Jogszabály megalkotásáig, a politikai pártok együttműködése hiányában nem tudott eljutni a pártfinanszírozás, de van olyan szándék, hogy rendezni kell a politikai ifjúsági szervezetek működését - mondta a per délutáni tárgyalásán a hatodrendű vádlott, Marsovszky Balázs védőjének, Bánáti Jánosnak a kérdésére válaszolva a szocialista politikus.
    
Az államtitkár hangsúlyozta: a civil szervezetek és a politikai pártok szervezeteinek az együttműködését nem szabályozza törvény, az együttműködést nem tiltja semmi, ezért a vádlottak padján ülő személyek nem voltak tudatában annak, hogy törvénytelen dolgot művelnek.
    
Az ügyész kérdésére válaszolva Ujhelyi István elmondta: a baloldali értékeket valló civil társadalmi szervezetek természetesen részt vettek különböző pályázatokon, ugyanúgy, ahogy a jobboldali értékeket valló civil szervezetek, vagy a Fidesz ifjúsági szervezeteként működő, a Fidelitashoz köthető civil szervezetek is.
    
Ujhelyi István a vádban szereplő civil szervezetek tagságát, működését nem ismerte, nem tudott a hátterükről, így nem tudott arról sem nyilatkozni, hogy volt-e átfedés a baloldali ifjúsági szervezetekkel.
    
Zuschlag János a tanú vallomására reagálva kiemelte: senki soha nem ellenőrizte azt, hogy ezek a civil szervezetek fiktívek-e. Egyetértett Ujhelyi István azon kijelentésével, mely szerint sok valós civil szervezet működött együtt a baloldali politikai ifjúsági szervezettel. Hozzátette azonban, hogy a valós civil egyesületek között ott voltak a vád tárgyát képviselő, fiktív egyesületek is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!