Belföld

2009.09.25. 05:52

Év végéig 750 milliós hiány keletkezik a Markusovszky kórházban

Szombathely - Zöld zászlót és szalagot tűztek ki a magyarországi kórházak többségében csütörtökön a dolgozók, hogy első lépésként ezzel hívják fel a figyelmet az intézmények pénzhiányos helyzetére.

Bajdó Bettina

Múlt héten összefogtak a kórházi és klinikai szakmai szervezetek, mivel eredménytelenül zárultak az egészségügyi miniszterrel folytatott tárgyalásaik. Hatalmas a pénzhiány az egészségügyben, s ha nem történik változás,  csődbe mennek az intézmények. A szombathelyi Markusovszky kórházra is kikerült a zöld zászló, a dolgozók pedig kitűzték a zöld színű szalagot. 

Dr. Lakner László, a Markusovszky kórház elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy 2008-hoz képest 2009-ben több mint 60 milliárdos veszteséget könyvelhetnek el az intézmények. Hozzátette, azt szeretnék elérni, hogy a szakellátási kasszából kivett 13,5 milliárd forint kerüljön vissza, s  még 12 milliárd forintot tegyenek hozzá.  
  
-Az első félévben még stabil volt a kórház helyzete - folytatta a vezérigazgató - , bár a félévi zárásnál 130 millió forint hiány volt, de  ha maradt volna finanszírozás, nem lettek volna ekkora gondok. Az áprilisban bevezetett finanszírozás azonban tönkretette az intézményeket. Eddig egy adott kezelésért kaptunk 1000 forintot, most előfordul, hogy ugyanazért tíz forint jár. 
 
A Markusovszky kórházban áprilistól júliusig 250 millió forintos hiány keletkezett, s a számítások szerint év végéig 600-750 milliós mínuszt könyvelhetnek el. 
  
- A rendszer legnagyobb gondja, hogy nem tudjuk, mennyi pénzre számíthatunk - tette hozzá a vezérigazgató. - Ha most a kormánytól megkapjuk a 25,5 milliárd forintot, az csak a tűzoltásra lesz elég. Ezzel csak enyhíteni tudnánk a veszteségeket, ugyanis a csőd elkerülhetetlen. Éves szinten nálunk a 12 százalékos kivonás másfél milliárd forintot jelent. Próbálunk megoldást találni, de hiába bocsátottunk el embereket, vesszük vissza a gyógyszerfogyasztást, ebben az évben ez csak 50-60 millió forint megtakarítást jelent. 

 A kórház dolgozói tegnap kitűzték a remény zöld szalagját, s abban bíznak, hogy a kormány segítő kezet nyújt az egészségügynek. Ha nem így lesz, összeomlik az ellátás.
   
- Ha bedőlnek a kiskórházak, akkor a megyei kórház nem tudja átvenni a betegek ellátását, ugyanis nincs megfelelő struktúra és szakszemélyzet sem  - fűzte hozzá a vezérigazgató. - Elképzelni sem tudom, hogy mi várhat ránk. Első lépésben kitűztük a zöld zászlót az intézményre,  a zöld szalagot pedig a ruhánkra. Ha nem történnek lépések, október elején bejelentjük, hogy ilyen finanszírozás mellett nem tudjuk biztosítani a betegellátásban a jelenlegi szakmai minimumfeltételeket sem. Továbbá javasoljuk, hogy a vezetők ne írják alá az új finanszírozási szerződéseket sem. Ha október 7-ig nem változik a helyzet, én és az  intézményvezetők éhségsztrájkba kezdünk, melyhez lehet, hogy az osztályvezető főorvosok is csatlakoznak. Ha ez sem lesz elég, akkor október 14-én  az intézmények korlátozzák az egészségügyi szolgáltatásokat. Csak sürgősségi ellátást vehetnek igénybe a betegek, de onkológiai ellátás lesz, s a gyermekgyógyászat sem szünetel. Reméljük, a kormány meghozza a helyes döntéseket, s ad pénzt az egészségügynek, mert ha nem így lesz, elindul a lavina. Utcára kerülnek a dogozók, csődbe megy az egészségügyi ipar, s nem lesz, aki ellátja a betegeket. 
 
A Vasútegészségügyi Kht. dolgozói is kitűzték ruhájukra tegnap a remény szalagját. Dr. Kovács Lajos igazgató elmondta, hogy a járóbeteg ellátásban is tarthatatlan a helyzet a finanszírozás miatt. Ha nem kapnak több pénzt, elbocsátásokra lesz szükség, s lehet, hogy hetente egy nap zárva lesz a rendelő. Ezzel viszont az egekig nőne a betegelőjegyzési idő. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!