Belföld

2009.12.26. 07:43

Kilépett az Ipoly a medréből - 27 embert kellett kimenekíteni (frissítve)

Kilépett az Ipoly a medréből szombat hajnalban Ipolytarnócnál; a Nógrád megyei településen 27 embert kellett kimenekíteni otthonából - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-t.

MTI/AP

Szentes György elmondta: az áradás miatt nyolc ház van veszélyben, amelyből négyet körbevesz a víz, négynek pedig a kertjén folyik keresztül. Az éjszaka kimenekített 27 embert az önkormányzat, illetve a katasztrófavédelem a helyi óvodában helyezte el, ellátásukat biztosítják - közölte. A szóvivő hozzátette, az érintett házak úgy helyezkednek el, hogy nem lehet homokzsákos védekezést folytatni.

Útlezárás a Sajó áradása miatt Borsodban

A Sajó áradása miatt lezártak egy útszakaszt szombat reggel Borsod-Abaúj-Zemplénben, Putnok és Borsodbóta között - tájékoztatta a Magyar Közút Kht. megyei területi igazgatóságának ügyeletese az MTI-t. Foczkó Tamás közölte: a folyó elöntötte a 2523-as számú út Putnok és Borsodbóta közötti szakaszát.  Az arra közlekedők Ózd, illetve Királd, valamint Sajóvelezd  felé kerülhetnek - tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!