Vasfüggöny Múzeum - határőrök találkoztak Felsőcsatáron

Az elmúlt szombaton mintegy száz volt határőr köszöntötte egymást a  Goják-portán, ahol nagy valószínűséggel lerakták egy tartós hagyomány alapjait.

- Tavaly rengetegen jöttek, alig fértünk el, valamiféle keretet kellett szabni. Most az időjárás okozott némi gondot, de áztunk mi már eleget az esőben, amikor ránkhúzták a katonagúnyát. Igaz, fiatalok voltunk - mereng el a férfi, aki maga is határőrként szolgált a környéken. Mint főszervező, akit családja mindenben segített, hangsúlyozta: tudatosan nem hívnak meg tiszteket, mert szavaival élve, ők szép pénzt kaptak azért, amiért a sorozottak filléreket, vagy nem ritkán futkosót.

A szombati programon százan voltak, az ország minden részéből. Himnusz után zenés kultúrműsor jött. Már ekkor számos sztori hangzott el. Kiderült, hogy a kényszer erős közösséggé formálta a katonákat. Mint az egyik résztvevő megjegyezte, bár nem volt könnyű a szolgálat, az élmények és barátságok egy életre szólóak.  - Ez az, ami már nincs meg egy mai fiatalnál, sajnos látszik is rajtuk. Szétesnek, állandóan ülnek a gép előtt, elmegy mellettük az élet. De erről nem csak ők tehetnek. Minket megfuttattak azokban az években, de megtanultuk, hogy ki a barát, ki az ellenség és ki az, aki sumák módon továbbáll.

A vélemények még keserűbbek lettek, már ami a mai időket illeti.  - Sok egykori katonatársam szerint egy ország szégyene az, amit a laktanyákkal műveltek. A Hétforrás, a Hörmann-forrás, a búcsúi vagy a szentpéterfai, a nardai őrsök romokban. Ennél minden jobb lett volna. Mondjuk, ingyen az önkormányzatoknak adják, szociális otthont, turistaszállót csinálnak belőlük. Társaim szerint felelnie kellene azoknak, akik hagyták pusztulni az értékeket - foglalta össze a véleményeket a főszervező.

A volt katonák azt is nehezményezték, hogy a határátkelői épületekkel sem törődnek. Szerintük hasonló sorsra jutnak, mint a laktanyák. A találkozó során később mécsest gyújtottak az eltávozottakért, mindazokért, akik a határon haltak meg. A pontos számot senki sem tudja. Azt viszont igen, hogy a nyugati határszakasz 356 kilométer hosszan húzódott és több mint 1,5 millió taposóaknát raktak le rá.

Ezt az átvezető utakon és hidakon még megspékelték 200 ezer tányéraknával, amelyet láncba kötöttek, és így nyolcasával robbantak. A legkeményebb vasfüggönyös korszak 1966-70 közé esik, ekkor mind az aknás, mind a jelzőrendszeres megoldás élt. Sorállományúként mintegy 50 ezer fiatal teljesített szolgálatot.

A szombati találkozón kiderült, a jövőben is tartják a kapcsolatot.  Felmerült, hogy egyesületbe tömörüljünk. Hogy mi lesz, azt majd a jövő eldönti, a barátság biztos kitart - mondta Goják Sándor.

A főszervező, Goják Sándor valódi, a rangjelzés nem: sorozottként szolgált  a nyugati határszakaszon Fotó: Goják család