Belföld

2010.11.04. 17:52

Dr. Ipkovich: a kormány úgy bánik a kétharmados többségével, mint gyermek a játékával

A szombathelyi MSZP-s országgyűlési képviselői nem értenek egyet az alkotmány-módosításokkal, az AB jogköreinek leszűkítésével, továbbá a nyugdíjreformmal és a különadóval.

Prófusz Péter

Az alkotmány-módosításokkal és az Alkotmánybíróság (AB) jogköreinek szűkítésével kapcsolatos szocialista álláspontról tartott csütörtökön sajtótájékoztatót dr. Ipkovich György és dr. Nemény András.

Dr. Ipkovich György elmondta: a jövőben havi rendszerességgel tájékoztatják a közvéleményt a nagypolitika legfontosabb eseményeiről.

- Az AB hatásköreinek módosításáról olyan indoklást kaptunk, amely európai viszonylatban is kirívó - mondta dr. Nemény András. A kormány szerint az elmúlt 20 évben olyannyira megszilárdultak a jogintézmények, hogy az AB működése már nem annyira fontos. 

- Amennyiben egy párt kétharmados többséghez jut a parlamentben, akkor látnia kellene, hogy mi az a határ, amit nem léphet át  - hangoztatta. 

Az országgyűlési képviselők elmondták: a különadóra vonatkozó passzus alkotmány-módosítás nélkül is megvalósulhatott volna, a magánpénztárakat érintő változtatások pedig átírják az eddig biztonságosan működő nyugdíjrendszert. A képviselők szerint az új intézkedéseket az AB nem nézi jó szemmel, ezért a kormány célja, hogy   megnyirbálja a jogköreit. 

A kormány jelenleg úgy bánik a kétharmados többségével, mint gyermek a játékával: imádja használni - mondta dr. Ipkovich György. Látható: a Fidesz az aktuálpolitikai problémákat alkotmány-módosítással kívánja megoldani, miközben a négy másik parlamenti párt szerint ez teljesen hibás döntés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!