Belföld

2011.03.16. 16:26

Felére csökken a táppénz napi összegének maximuma

Felére csökkentette az Országgyűlés szerdán a táppénz napi összegének lehetséges maximumát, az ellátás mértéke így havi szinten nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresét.

MTI

Erről a fideszes Dancsó József zárószavazás előtti módosító indítványának elfogadásával döntött a Ház kormánypárti többsége, jóváhagyva az államháztartási törvény módosítását is.

A táppénz összege folyamatos, legalább kétévi biztosítási idő esetében továbbra is a figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának 60 százaléka, ennél rövidebb biztosítási idő esetében vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás tartama alatt 50 százaléka. Az államháztartási törvényhez beterjesztett módosító javaslat értelmében ugyanakkor a táppénz egy napra járó összege a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 200 százalékának harmincad részét nem haladhatja meg az eddigi 400 százalék helyett.

A Széll Kálmán Terv céljaival összefüggő módosítás alapján - mint Nagy Anna kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján közölte - a táppénz napi összege így legfeljebb körülbelül ötezer forint lehet, szemben az eddigi mintegy tízezer forintos maximummal. A javaslat melletti érvként említette a kormányszóvivő, hogy a kabinet szeretné csökkenteni azoknak a számát, akik indokolatlanul veszik igénybe a táppénzt.

A biztosítási jogviszony megszűnése után továbbra is a minimálbér 150 százalékának harmincad része a táppénz naponkénti felső határa.

Változás az is, hogy a veszélyeztetett terhesség esetén a munkavállalónak már a keresőképtelenség első napjától táppénz jár, nem a munkáltató által finanszírozott betegszabadság.

A rendelkezéseket az április 30. után bekövetkező keresőképtelenség esetén kell alkalmazni. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a táppénzszabályok változásával járó megtakarítás körülbelül ötmilliárd forint.

A kormány támogatja a táppénzkiszámítás szabályainak módosítását

OLDALTÖRÉS: A kormány támogatja a táppénzkiszámítás szabályainak módosítását

 

 

 


 A kormány támogatja azt a képviselői indítványt, amely módosítaná a táppénzkiszámítás jelenlegi szabályozását - közölte Nagy Anna kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után.

A fideszes Dancsó József szerdán nyújtotta be azt a zárószavazás előtti módosító indítványt az államháztartási törvényhez, amellyel felére csökkentené a táppénz napi összegének lehetséges maximumát.
   
Nagy Anna budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a módosító indítvány erősen összefügg a Széll Kálmán Terv céljaival.
   
Kifejtette: a táppénz jelenleg érvényes maximum összege a minimálbér négyszerese, ez a jövőben a minimálbér kétszeresére, bruttó 156 ezer forintra változna. A táppénz napi összege így legfeljebb körülbelül ötezer forint lehet majd.
   
A kormány azért döntött e javaslat támogatása mellett, mert szeretné minél jobban lecsökkenteni azoknak a számát, akik indokolatlanul veszik igénybe a táppénzt - hangsúlyozta a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy erre azért van szükség, mert idén is több mint 640 milliárd forinttal kell pótolni a költségvetésből az egészségkassza keretét.
   
A másik fontos változtatás - folytatta - a veszélyeztetett terhes kismamákhoz kötődik. Ők eddig az első 15 napon - csakúgy, mint a többi táppénzen lévő - a munkáltatótól kapták a táppénzüket. A változtatás szerint már az első naptól kezdve az Egészségbiztosítási Alapból kapnák a táppénzt - ismertette a szóvivő.
   
Közlése szerint a táppénzszabályok változásával járó megtakarítás körülbelül ötmilliárd forint.
   
A kormány döntött egy másik egyéni képviselői indítvány támogatásáról is. Ez a KDNP-s Michl József előterjesztése, amely csökkentené a pedagógusok adminisztrációs terheit, és megszüntetné a túlóráért járó bér kifizetésének eddigi két vagy akár több hónapos várakozási idejét. A javaslat szerint a tanárok havonta kapnák meg a túlórapénzüket - ismertette Nagy Anna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!