2011.03.01. 08:03
Hetven év után technológiát váltott a Mal
Folyamatos üzem mellett kezdődött a technológiaváltás az ajkai timföldgyárban hétfőn, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. csaknem hetven év után vezeti be az új, száraztechnológiát.
Kossa György, a Mal állami felügyeletét ellátó bizottság vezetője az MTI tudósítóját a helyszínen arról tájékoztatta, hogy az átállás már hétfő délután befejeződik, és üzemszünet vagy leállás nélkül sikerült megvalósítani a mérföldkőnek számító technológiaváltást.
A timföldgyárban 1942 óta tárolták a vörösiszapzagyot, mostantól viszont folyékony helyett "földnedves" anyag lesz a gyártás mellékterméke; az átállás 550 millió forintba kerül a Malnak.
Kossa György kiemelte, hogy a működő tározóban még csaknem négy hétre elegendő hely lett volna a régi technológiával keletkező folyékony vörösiszapnak, de az állami felügyelet - a lakosság és a közvélemény megnyugtatása érdekében - sürgette az átállást.
Hangsúlyozta, hogy a száraztechnológia bevezetését a tavaly október 12-én létrehozott felügyelet azonnal megvizsgálta, és megkezdte a feltételek kialakítását, az átálláshoz szükséges szűrőberendezéseket novemberben megrendelték.
A hétfői hatórás folyamat végén a folyékony iszap kivezetését szolgáló csővezetékeket levágják és behegesztik, ami meggátolja a régi technológia esetleges visszaállítását a tározó területén. A száraz eljárás folyamán keletkező mellékterméket a Mal részben ideiglenesen üzemi területen tárolja, majd teherautókkal szállítják a X-es kazettába, megerősítve ezzel a IX-es és X-es tározók közös gátjának falát.
Kossa György elmondta, hogy a gyárban a száraz vörösiszapot kezelő épületrész egy külön üzemcsarnok, ide építik be májusra a külföldről megrendelt három szűrőberendezést. Jelenleg, a technológiaváltás első szakaszában, az 1100 négyzetméteres csarnokban egy nyomószűrő üzemel, az ezen áthaladó vörösiszapot még gipsszel semlegesítik. A tározóba kerülő anyag így már ötven százalék feletti szárazanyagtartalmú lesz, szemben a korábbi 15 százalékkal - tette hozzá.
A második lépcsőben a szűrést már kamrás nyomószűrővel végzik, s teherjárművekkel hordják ki a keletkező "földnedves" anyagot a tárolóba. A harmadik nyomószűrő beszerelését követően már a gipszezés is elhagyható, és a legfontosabb, hogy a tározókban többé nem gyűlik össze víz - mondta Kossa György.
Bakonyi Zoltán, a Mal zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a technológiaváltás miatt nem kellett létszámot csökkenteni a gyárban, sőt a folyamatos üzem miatt tizenöttel több dolgozót foglalkoztatnak. Közlése szerint a katasztrófa óta tartó állami felügyelet alatt a magáncég és az állam példaértékű együttműködése valósult meg, a társadalmi összefogás eredménye, hogy a gyár tovább működhet.
Hangsúlyozta, hogy a többek között Romániában, Szlovéniában és Németországban leányvállalatokat is fenntartó timföldgyár termelését nem befolyásolta az állam jelenléte.