Belföld

2011.08.12. 17:24

Újabb büntetőügyben hallgatták ki Galambos Lajost

Egy újabb büntetőügyben hallgatták ki Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját pénteken a Budapesti Katonai Ügyészségen - közölte ügyvédje, Molnár Lajos.

MTI

Mint mondta, védencét ebben az ügyben vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Az ügy részleteire az ügyvéd nem tért ki, mivel az ügyészség a dokumentumokat 2040-ig titkosította.

Molnár Lajos azt is elmondta, Galambos Lajos meghallgatását félbeszakították, később folytatják. Védence a kihallgatásakor a tények feltárása érdekében továbbra is együttműködött - tette hozzá az ügyvéd. Hangsúlyozta: Galambos Lajos - aki 2004 és 2007 között vezette az NBH-t - továbbra is tagadja, hogy ilyen vagy bármilyen más jellegű bűncselekményt elkövetett volna.

Galambos Lajos ügyvédje közölte azt is, hogy Gyarmati Györgyöt, az NBH egykori megbízott főosztályvezetőjét is kihallgatták a Budapesti Katonai Ügyészségen pénteken, Molnár Lajos feltételezése szerint ugyanebben az ügyben.

A volt titkosszolgálati vezetők ügyében a Budapesti Katonai Ügyészség Galambos Lajost bűnsegédként elkövetett kémkedéssel, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007 és 2009 közötti titokminiszterét kémkedéssel, Laborc Sándort, az NBH 2007 és 2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsítja.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Szilvásy György és Laborc Sándor esetében ugyanakkor a bíróság helybenhagyta a korábbi döntést, amely velük szemben nem rendelt el kényszerintézkedést.

A Magyar Nemzet csütörtökön a honlapján számolt be arról, hogy a Fővárosi Bíróság (FB) Katonai Tanácsa három hónappal meghosszabbította Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Az FB azzal indokolta az előzetes letartóztatás fenntartását, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén továbbra is fennáll szökésének, elrejtőzésének veszélye.
Molnár Lajos az MTI-nek megerősítette, hogy a bíróság végzése szerint védence előzetes letartóztatását november 14-ig meghosszabbították. Az ügyvéd érthetetlennek nevezte a döntést, mivel  - mint mondta - ügyfelét is ugyanolyan "járulékos bűncselekménnyel" gyanúsítják, mint Szilvásy Györgyöt és Laborc Sándort, akikkel szemben a bíróság nem rendelt el kényszerintézkedést.
Molnár Lajos kiemelte: a döntés ellen azonnal fellebbeztek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!