Belföld

2011.12.12. 12:30

Népszavazást az új munka törvénykönyvéről!

A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ), valamint a Mozdonyvezetők Szakszervezete nyílt levélben fordult Schmitt Pál köztársasági elnökhöz hétfőn, azt kérve, hogy írjon ki népszavazást az új munka törvénykönyvéről.

MTI

Ebben azt kérdeznék: "Megerősíti-e Ön az új munka törvénykönyvéről szóló - az Országgyűlés által elfogadott - törvényt?"

Levelükben hangsúlyozták, hogy az új törvény több ponton rontja a munkavállalók jogait, és kiszolgáltatottá teszi az embereket. Mint írták, több mint hárommillió munkavállaló jövedelmi viszonyait befolyásolja a tervezet, de erről őket nem kérdezték meg, Schmitt Pálnak azonban módja van véleményt mondani erről.

Kiemelték, hogy ha megszavazza az Országgyűlés az új munka törvénykönyvét, az morálisan illegitim lesz, mert nem egyeztettek róla. A levélben idézték Schmitt Pál elnökjelölti beszédét, amelyben azt mondta, tevékenysége középpontjába a magyar embert fogja állítani. A két szakszervezet azt kérte, ennek szellemében kezdeményezze és támogassa a törvénykönyvről szóló népszavazást.

Az új munka törvénykönyvéről kedd délután szavaz az Országgyűlés.

Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke az átadás után elmondta, az ősszel végeztettek egy országos reprezentatív felmérést, amelyből kiderült, hogy a válaszadók 80 százaléka részt venne egy népszavazáson, amelyet a munka törvénykönyvével kapcsolatban írnának ki. Ennek a felmérésnek az eredményét átadták a Köztársasági Elnöki Hivatalnak.

 

Mesterházy: megerősítő népszavazást a munka törvénykönyvéről!

Megerősítő népszavazást kezdeményez az MSZP az új munka törvénykönyvéről. A szocialisták emellett sürgetik, hogy a kormány december 23-ig nyújtsa be az Országgyűlésnek a pénzügyi válság megoldásával kapcsolatos magyar álláspontról szóló jelentését.

Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: mivel a megerősítő népszavazás kiírásához az országgyűlési képviselők egyharmadának aláírása szükséges, arra kérik a Fidesz-frakció tagjait, ha csakugyan biztosak benne, hogy a kormány által kezdeményezett új munka törvénykönyve a munkavállalók érdekét szolgálja, tegyék lehetővé a referendum kiírását, azt, hogy az emberek véleményt mondjanak róla.

Az MSZP emellett felkéri Schmitt Pál államfőt, hogy ne írja alá a jogszabályt, hanem emeljen vétót ellene.

Mesterházy Attila arról is beszámolt, hogy a szocialisták a parlamenti szavazáson nem támogatják Darák Péter és Handó Tünde megválasztását a Kúria, illetve az Országos Bírósági Hivatal élére. Ezt nem a jelöltek személyével, hanem úgy indokolta: nem értenek egyet az igazságszolgáltatási reformmal.

Az MSZP emellett azt kezdeményezi, hogy a kormány december 23-ig nyújtsa be az Országgyűlésnek az euróválsággal kapcsolatos magyar álláspontról szóló jelentését. A szocialisták ennek érdekében határozati javaslatot nyújtottak be, azt indítványozva: a parlament hívja fel a kormányt, hogy a pénzügyi válság megoldására irányuló javaslatokra, az európai pénzügyi stabilitás megteremtésére és az európai integráció mélyítésére vonatkozó magyar álláspont tervezetét jelentésként nyújtsa be az Országgyűlésnek december 23-ig. Ennek felelőse a miniszterelnök lenne.

A költségvetés átalakításával kapcsolatos szocialista álláspontot firtató kérdésre Mesterházy Attila úgy válaszolt: olyan módosítást tudnak támogatni, amely a munkahelyteremtést és a gazdaság növekedést szolgálja, ugyanakkor nem a legnehezebben élőket sújtja megszorításokkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!