Belföld

2012.04.03. 10:51

A DK Iványi Gábort javasolja Schmitt helyére

Iványi Gábor lelkészt, az egyházi jogállását március 1-jével elveszítő Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét javasolja államfőnek a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK).

MTI

Varju László pártigazgató elsősorban Iványi Gábor szociális érzékenységével, feddhetetlenségével és függetlenségével indokolta választásukat, ami szerinte a jobboldaliaknak is elfogadható. Emlékeztetett arra, hogy Németországban a közelmúltban a demokratikus pártok egyetértésével választották államfővé Joachim Gauck evangélikus lelkészt.

Elmondta, előbb a demokratikus ellenzéki pártoknak, majd ha velük sikerül egyetértésre jutni, a kormánypártok figyelmébe ajánlják Iványi Gábort, akivel már egyeztettek szándékukról. Az MTI kérdésére hozzátette, javaslatukat a pártok hétfő esti egyeztetésen megosztották a frakciókkal; szavai szerint Lázár János "regisztrálta" azt, a többi ellenzéki párt pedig nem alakította ki álláspontját.

A legesélyesebbként számon tartott kormánypárti jelöltekről Varju László azt mondta: Kövér László a legkevésbé sem alkalmas arra az egységteremtésre, ami a köztársasági elnök feladata, és például a parlamentben hétfőn tett kijelentései miatt a házelnöki tisztségre sem méltó, ráadásul súlyos felelőssége van "a demokratikus intézményrendszer lebontásában".

Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt olyan hatalomtechnikusként, szürke eminenciásként jellemezte, aki "erkölcsi emelkedettség híján" ugyancsak alkalmatlan a tisztségre.

Sólyom László korábbi köztársasági elnökről - akit Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője alkalmas jelöltnek tartott - a független képviselő úgy vélekedett: a három említett politikus közül ő a legelfogadhatóbb, jogállami elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, de a DK nem támogatja, mert véleményük szerint elnöki megnyilatkozásaival, máskor azok hiányával hozzájárult a Fidesz kétharmados többségéhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!