Belföld

2012.05.15. 10:05

Gyurcsánynak végleg távoznia kell

Gyurcsány Ferenc plágiumbotránya miatt igen népszerűtlenné vált.

MTI

A Nézőpont Intézet felmérésében a megkérdezettek 92 százaléka hallott arról, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pécsi szakdolgozatával plágiumbotrányba keveredett, és 62 százalékuk szerint emiatt a politikusnak végleg távoznia kell a közéletből - írta a Magyar Nemzet kedden a lap megbízásából készült közvélemény-kutatást ismertetve.

A május 7-10. között, ezer fős mintán készült felmérésben az összes válaszadó 66 százaléka vélte úgy, hogy Gyurcsány Ferenc morális hibát követett el a dolgozatírás során.

A kutatásban megkérdezettek közül csak a szocialista szimpatizánsok óvják a politikust, 74 százalékuk szerint nem kell távoznia a közéletből, a Fidesz, a Jobbik és a LMP támogatóinak 74, 68, illetve 54 százaléka szerint viszont igen - írta a napilap.

A Magyar Nemzet megjegyzi, hogy a Gyurcsány Ferenc eltűnt diplomamunkájával kapcsolatos egyetemi vizsgálatok lezárultak, azokról a Pécsi Tudományegyetem kedden ad tájékoztatást.

DK: hiteltelen a Nézőpont felmérése Gyurcsány megítéléséről

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint hiteltelen a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet megbízásából készített felmérése, amely szerint a megkérdezettek 92 százaléka hallott arról, hogy a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pécsi szakdolgozatával plágiumbotrányba keveredett, és 62 százalékuk úgy látja, emiatt a politikusnak végleg távoznia kell a közéletből.

A DK a kutatásra reagálva az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a Nézőpont Intézetet a Fidesz kihelyezett tagozatának nevezi és felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány 2014-ig tartó, évi 360 millió forintos szerződést kötött az intézet cégével kormányzati sajtófigyelésre.

"A Demokratikus Koalíció szánalmasnak tartja azt az erőlködést, amit a Fidesz és kapcsolt részei ennek az ügynek a mesterséges napirenden tartásával folytatnak Gyurcsány Ferenc lejáratására" - fogalmaznak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!