Belföld

2012.07.12. 18:12

Döntött az Országgyűlés

Megszavazta a parlament, hogy január 1-jétől az igazgatóhoz kísérheti a rendőr azt az általános iskolás diákot, aki igazolatlanul marad távol a tanítási órákról.

MTI

Pintér Sándor belügyminiszter elfogadott indítványa szerint ha egy 14 évnél fiatalabb diák nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy engedéllyel hiányzik a tanításról vagy a kötelező iskolai foglalkozásról, és nincs vele nagykorú, akkor a rendőr – az iskolával való előzetes egyeztetés után – az igazgatóhoz kísérheti őt. „Hitelt érdemlő igazolást” az iskola, az orvos vagy a szülô állíthat ki.

Elfogadta az Országgyűlés a köznevelési törvény módosítását is, amely elsősorban azzal függ össze, hogy a közoktatási feladatellátás – az óvodák kivételével – 2013. január 1-jétől állami kézbe kerül.

A törvény szerint a háromezer lakost meghaladó lélekszámú településeken a helyi önkormányzat gondoskodik – a szakképző iskola kivételével – a köznevelési intézmények működtetéséről. Ha azonban a helyhatóságok gazdasági okokból nem tudják ellátni ezt a kötelezettségüket, mentesülnek alóla.

A háromezernél kevesebb lakosú településeken az állami intézményfenntartó központ működteti az iskolákat, de a helyi önkormányzat dönthet úgy, hogy átvállalja ezt a feladatot.

A tankönyvpiac rendjének módosításáról is határozott a parlament, lehetővé téve, hogy a szakminiszter döntsön kiadványok felvételéről a tankönyvjegyzékbe.

A kormánypártok szavazatával elfogadott változtatások szerint az oktatásért felelős tárcavezető (jelenleg az emberierőforrás-miniszter) nyilvános pályázati eljárást szervezhet a közismereti tankönyvek megírására és elkészítésére.

A jogszabály alapján tankönyvként azok a kiadványok hozhatók forgalomba, amelyeket miniszteri rendeletben meghatározott eljárással tankönyvvé nyilvánítottak (ez a kijelölt központi hivatal feladata) és felvettek a hivatalos tankönyvjegyzékbe, illetve amelyeket a miniszter kiválasztott.

Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön a hallgatói szerződésekről szóló szabályokat a felsőoktatási törvény módosításával, amire azért volt szükség, mert az Alkotmánybíróság (Ab) múlt héten megsemmisítette a szerzôdéseket szabályozó kormányrendeletet, azzal indokolva, hogy azok részleteit törvényben kell meghatározni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!