Borosta

2012.07.12. 05:57

A nyugdíjas fodrász szabadidejében tenorista

Szombathely – Nagy János fodrász és ismert tenorista is egyben: valójában kétszeresen is Figaro, hiszen maga is ismeri, énekelte Figaro áriáját. Már nyugdíjas, de dolgozik üzletében – szabadidejében pedig énekel.

Peltzer Géza

Nagy Jánosnak Szombathelyen, a Kossuth Lajos utcában van az üzlete, 1968 óta kisiparos, akkor is a Kossuth Lajos utcában dolgozott, de egy másik üzletben. Azóta dolgozik fodrászként. Azt mondja, a szakma sokat változik, de van olyan régóta a szakmában, hogy a divatok visszatérését is meg tudta figyelni.

– Ismét divat lett például a Sassoon hajvágás, ami korábban is népszerű volt. Vital Sasson angol fodrász találta ki, vezette be a módszert: csak ollóval vágunk, kézi hajszárítóval szárítunk.

Nagy János már pályája elején, 1968-ban magyar fodrászbajnokságot nyert egyéniben és csapatban is. Az üzlet beindult, de mindig ott volt benne a zene, az éneklés szeretete. Indult a Röpülj páva népdaléneklési versenyen. Az első akadályokat könnyedén vette, a helyi selejtezőt megnyerte, eljutott a középdöntőig, a televízió is közvetítette fellépést.

A verseny lökést adott neki, felnőttként beiratkozott a zeneiskolába – oda járt lánya is abban az időben. Később Keönch Boldizsárhoz járt Budapestre éneket tanulni, aki szintén tenor volt. Mondása az volt, hogy ennek a tenornak van „esze” – ezt úgy értette, hogy nemcsak a magas cét tudja kiénekelni, hanem a kis terccel feljebb magasabban lévő „esz” hangot is.

– Szegedre próbaéneklésre hívott Oberfrank Géza, aki a főzeneigazgató volt akkor. A próbaéneklés olyan jól sikerült, hogy azonnal ott akartak fogni. Amikor megtudta, hogy fodrász vagyok, azt mondta, nem tud annyit fizetni, hogy otthagyjam érte a szakmát. 1985 nyarán történt ez, és valóban nem jelentkeztem az őszi szezon elején, de következő évben február elsejétől már szerződést kötöttem kórusszólistaként. A Carmennel turnéra indultunk április elején, akkor értünk haza, amikor a csernobili katasztrófa történt. Francia nyelven kellett énekelni a darabot, de útközben már a magyar változatot tanultam, mert itthon magyarul kellett előadni.

Három és fél év után Győrbe szerződött mint magánénekes, az üzletet a gyerekek vezették. Egy év után nem írt alá újabb szerződést Győrben, mint vendégművész azonban többször visszalátogatott. Közben Bécsben is sokat énekelt, Szombathelyen pedig megalakította az Operaegyesületet, majd az idén harminc éves Melódia Énekegyüttest, aminek elnöke. 1982-ben a Melódiánál kezdett szólót énekelni, az együttes ma is kitűnően működik.

– Kedvenc dalom Erkel Bánk bánjából a Hazám, hazám ... kezdetű dal, amit összesen 352-szer énekeltem. De szeretem Mozart Figaro házasságát is. Fodrászversenyen is énekeltem: Figaro itt, Figaro ott, Figaro lent, Figaro fent, Figaro kint, Figaro bent, Figaro mindenütt... Óriási siker volt. Természetes, hogy az idei nyári előadáson is ott leszek az Iseumban.

Mikor kérdem, meddig lehet ezt csinálni, csak ennyit mond szerényen: ameddig hangom van.


Nagy János énekesként szinte az egész világot bejárta, háromszor volt az USA-ban is az ottani magyar közösség meghívására. A legnagyobb siker ott is a Hazám, hazám, te mindenem... volt, egy alkalommal azonban közölték vele, hogy nem ő fogja énekelni, hanem egy hölgy. Ebből kisebb kulturális botrány lett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!