Bucsu

2016.05.08. 17:40

Ünnepeltek a bucsui önkéntes tűzoltók

Bucsu - Kettős ünnepre gyűltek össze szombaton a bucsuiak. Az 550 lelkes település önkéntes tűzoltó egyesületét kilencven évvel ezelőtt hívták életre, ám a jubileum alkalmával az újraalakulásának is örülhettek a helyiek, mert a szervezet mintegy tíz éve Csipkerózsika-álmát aludta.

Szombathelyi Médiaközpont

- Erejük teljében lévő férfiak keresték a lehetőséget arra, hogy közösen tegyenek a falujukért; ekkor jött az önkéntes tűzoltó egyesület alapításának gondolata. Időközben két nő is csatlakozott (egyikük Bucsu polgármestere, Horváth Krisztina), így húszan végeztük el az alaptanfolyamot, és tettünk vizsgát - idézte fel az első lépéseket az egyesület elnöke, Gál Sándor.

Dr. Perger Gyula plébános szentmisén szentelte fel az egyesületi zászlót, majd megáldotta a felújított tűzoltószertárt. Ebben most még csak a tűzoltáshoz legszükségesebb eszközök találhatók, de Horváth Miklós parancsnok azt reméli, hogy találnak majd támogatókat, és gyarapíthatják a felszerelésüket. Mi több, hamarosan női és ifjúsági tagozattal bővítenék az önkéntes szervezetet.

Az ünnepségen az egyesületnek a bajtársi közösségen túlmutató, közösségépítő szerepét is méltatta dr. Hende Csaba, a település országgyűlési képviselője. Erdélyi Krisztián megyei katasztrófavédelmi igazgató pedig arról beszélt, hogy nemcsak tűzvész esetén, de más vészhelyzetben, akár természeti katasztrófa vagy közlekedési baleset esetén a helyi önkéntes tűzoltók nyújthatnak elsőként segítséget a bajbajutottaknak.

A megyei tűzoltószövetség parancsnoka, Kovács András kiemelte, hogy Vas megye kilencven településén működik tagegyesületük, és ezek szorosan együttműködnek a hivatásos állománnyal.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!