Bulivan

2010.07.23. 10:36

Július végén jelenik meg az Avenged Sevenfold új albuma

Két héten belül kapható lesz az utóbbi évek egyik legelőremutatóbb rockzenekarának, az Avenged Sevenfold együttesnek legújabb albuma. A Nightmare című korong a dobos Jimmy The Rev Sullivan halála után készült el, így azon a Dream Theater vezetője, Mike Portnoy működik közre.

Gyuricza Ferenc

Az Avenged Sevenfold zsenialitása elsősorban abban rejlik, hogy mesteri módon vegyítik a Guns N’ Roses típusú sleaze rock-ot az Iron Maiden nevével fémjelzett klasszikus heavy metal stílusával. A zenekarnak eddig négy stúdióalbuma jelent meg, a Sounding The Seventh Trumpet címet viselő első még 2001-ben, majd két évre rá ezt követte a Waking The Fallen. Ekkor már érezhető volt, hogy az Avenged Sevenfold óriási lehetőségek előtt áll, s ez a következő albumuknál be is igazolódott, hiszen a 2005-ös City Of Angel csak az Amerikai Egyesült Államokban több, mint egymillió példányban talált gazdára. A csapat nevét viselő 2007-es korong a tengerentúlon 500 ezres eladást ért el, s mikor már úgy tűnt, hogy semmi sem állíthatja meg őket a világsztársághoz vezető úton, 2009 év végén a zenekar egyik mozgatórugója, a dobos Jimmy The Rev Sullivan drogtúladagolásban életét vesztette. A tragédia ellenére az Avenged Sevenfold nem állt le a lemezkészítéssel, a vadonatúj dalokat az elhunyt zenész kedvenc dobosa, a Dream Theater-ből ismert Mike Portnoy játszotta fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!