Celldömölk

2014.12.10. 11:26

A templomban is helyt állnak a kenyeri focisták

Kenyeri - A vasárnapi szentmisén vettük észre a kenyeri futballcsapat néhány sportolóját, akik lelkesen és nagy komolysággal ministráltak.

Cseszkó Tamás

- Akik fociznak, általában nem Krisztus keresztjét szokták cipelni - vetettük fel, a fiúk viszont elszántan válaszoltak: mi vagyunk a kivétel. - Gyerekkorunk óta ministrálunk, templomba járunk, és nagyon tiszteljük Budai Zoltán plébános urunkat is - mondta Tulok József, aki Császár Imrével, Tulok Andrással és Papp Péterrel rendszeresen részt vesz a miséken.

- Mindig nagy öröm, ha a plébános úr is kint van egy-egy meccsen, arra pedig kifejezetten büszkék vagyunk, hogy a miséken is ismertetik a mérkőzések időpontjait, így  a falu együtt tud szurkolni nekünk - jegyezte meg Papp Péter. Hozzátette: második helyen állnak a megyei II-ben, elégedettek az eredményekkel. - Ha bajnok lesz a csapat, lesz hálaadó mise? - tettük fel a kérdést. - Jussunk el odáig, van esélyünk rá - válaszolta Tulok András. Kenyeri igazi katolikus falu, a polgármester elárulta nekünk, korábban még az is főben járó bűnnek számított, ha valaki nem katolikus lányt vett feleségül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!