A Formula–1-es gyorsasági autós-világbajnokság 2021-es idénye utolsó harmadába lépett. A bajnoki párbaj Hamilton és Verstappen között továbbra is szoros, és most már motorfronton sem várható előnyszerzés, illetve hátrányba kerülés egyik csapatnál sem. Aza
A 19. század végén és a 20. század első évtizedeiben kiváltságnak számított, ha valakinek volt automobilja. Éppen ezért nem csoda, hogy főleg arisztokraták, nemesek engedhették meg maguknak, hogy egy ilyen modern közlekedési eszközt vásároljanak. Majd egy
Miközben a Red Bull-Honda történetének legjobb előszezoni tesztjén van túl, addig a bajnoki címvédő Mercedes a legkevesebb kört teljesítette Bahreinben múlt hétvégén. Egyesek szerint blöffölnek az ezüstnyilasok, mások szerint végre összejöhet a várva várt
Mind a tíz Formula– 1-es csapat bemutatta idei versenyautóját. Ugyan nem fedtek fel minden részletet, és még változhatnak az aerodinamikai elemek a szezonnyitó futamig, a versenygépek festését már véglegesnek vehetjük. Vagy mégsem?