Szójégkocka citromkarikával

Képzeld el, hogy esik a hó. Tudod, az sok kicsi, fehéren szikrázó csillag. Ha még emlékszel, volt már (talán lesz is) ilyen. Paplanná simulnak a földeken, sállá meg sapkává a fákon, gombóccá a kezedben. Udvaros Dorottya énekel róluk a legszebben. Hallgasd (Dés-válogatás), dobj szójégkockákat a citromkarika mellé a buborékos - bár a buborék nélküli ebben a hőségben egészségesebb - ásványvízbe. Képzeld el a viasszal kevert fenyőillatot. A fölsistergő csillagszórókat, zörgő fagyöngyöt az ajtó fölött. Gondold el a fehérben álmodó erdők csöndjét - éjmélyből fölzengő, csing-ling-ling száncsengő -, a madáretetőket, az egymáshoz kucorodó házakat a reggeli vitrines- kékes derengésben. Szénszemű, piros orrú hóembert a kertben, föltétlenül fazékkalapban. Esetleg a szimplán kopogó fagy, a sárral kevert hó utálatos szürkeségét, a didergő reggeleket meg a mindennapi jégkaparást. Vagy ha úgy romantikusabb, a mindennapi jégvirágcsokorszedést (ó!).

Aztán majd milyen jó lesz januárban, gőzölgő mézes teát melengetve sóhajtozni a nyár, a könnyű éjszakai égbolt - bársonyosan himbálózó nagy harangvirág -, a sötétben kicsit megkönnyebbülő, talpsimogató aszfalt meg az ásványvízben fölsistergő júliusi jégkocka után. Valahogy ki ne hagyjuk a citromot: jól jön az a teába is.

Aztán majd milyen jó lesz januárban, gőzölgő mézes teát melengetve sóhajtozni a nyár, a könnyű éjszakai égbolt - bársonyosan himbálózó nagy harangvirág -, a sötétben kicsit megkönnyebbülő, talpsimogató aszfalt meg az ásványvízben fölsistergő júliusi jégkocka után. Valahogy ki ne hagyjuk a citromot: jól jön az a teába is.

Aztán majd milyen jó lesz januárban, gőzölgő mézes teát melengetve sóhajtozni a nyár, a könnyű éjszakai égbolt - bársonyosan himbálózó nagy harangvirág -, a sötétben kicsit megkönnyebbülő, talpsimogató aszfalt meg az ásványvízben fölsistergő júliusi jégkocka után. Valahogy ki ne hagyjuk a citromot: jól jön az a teába is.