Híd lehet a zene

A budapesti folklóregyüttes Sárvárra magyarországi, szerb és orosz cigánydalokkal, valamint saját szerzeményeivel érkezett. Isten, könyörülj meg nékünk, / ne szenvedjen tovább népünk, / megátkoztál, meg is vertél / örök nyomorgóvá tettél... - sírt fel belőlük a dallam magyarul, de vitte is már tovább a felpörgő ritmus, mintha maguk akarnák kikergetni magukat a keserűségből. Van azért abban valami groteszk, hogy nincs is talán vidámabb lüktetésű, pörgősebb népzene a cigányokénál, mégis szinte kivétel nélkül panaszos szövegeket énekelnek alájuk. Az pedig egészen megbotránkoztató, hogy a magyar ember valahogy az ő legfájdalmasabb sirámaikra mulat legszívesebben...

Az est másik fellépőjének előadásán ezt talán még inkább érezni lehetett. Ignác László, Orsós György és Fehér Zoltán bandája, az autentikus cigányzenét, régi hangszereken (kanna, gitár - amit dobnak is használnak) játszó Limba Nostru (bejás cigányul van, annyit tesz: A mi nyelvünk ) Baranyából érkezett.

- A szív dobog, a zene is dobog, itt belül... - mondta mellkasát ütögetve a zenekarvezető, Fehér Zoltán. - A mi zenénk a szeretetről szól és a mi kultúránkról. Jó lenne, ha híd lehetne ember és ember között.

Tény, hogy ha ma Magyarországon egy faluba beköltözik egy cigány család, akkor vagy elüldözik őket, vagy a többségi társadalomhoz tartozók (a cigányok csak így nevezik őket: a magyarok ) hurcolkodnak el a közelükből. Az elértéktelenedett telkekre újabb cigány családok költöznek - és még több őslakos tűnik el... A cigány-probléma legjelentősebb kiváltója a két kultúra kommunikációképtelensége - az ügyes cigányzenészt viszont még a legvadabb korokban is megbecsülték. A zene tehát mégis híd lehet...