Öt karika az álomgyárban (7. forduló)

Az 1932-es Los Angeles-i olimpia minden korábbit felülmúlt (A hetedik forduló kérdései)

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A nagy gazdasági világválság a tengerentúlt is sújtotta, ezért a földgolyó népei nem kifejezetten jó előjelekkel készülődtek a X. olimpiára. Az újvilágba visszatérő játékokat sokan kétkedéssel várták, ugyanis 1904-ben a rendezők minden bakit elkövettek, ami egy ilyen szintű seregszemlén elkövethető, így nem is volt csoda, hogy az akkori versenyek totális érdektelenségbe fulladtak.

Nem úgy 1932-ben. A házigazdák rendkívüli propagandával vezették fel az eseményt, a helyiek nyolc éven át készültek a versenyekre, semmit sem bíztak a véletlenre.

Az olimpiai stadiont, a Coliseumot már 1924-ben felhúzták. A játékok történetében először épített olimpiai falu is elkápráztatott mindenkit, lévén a Csendes-óceán mellett egy hatalmas mezőn több mint ötszáz elegáns, piros és fehérre mázolt kétszobás házikóban laktak a férfi versenyzők, a nők pedig Los Angeles legpazarabb szállodáiban. Az árak sem verték ki a biztosítékot, egy éjszakáért két dollárt kellett leszurkolni a hotelben. Az erősebb nem képviselői családias hangulatban készülhettek versenyeikre, lévén a faluban virágos, feldíszített utcákban posta, kórház, színház, könyvtár, továbbá minden résztvevő nemzet számára külön konyha is rendelkezésre állt. A világhírű tengerparton, Long Beachen gyönyörű nők pózoltak, s színes kiadványokon hirdették az ötkarikás programot, az utcai rendezvényeken is csinos hölgyek vitték az olimpiai játékok virágfüzérből kialakított betűit. A házigazdák lelkesedése a helyszínre érkező csapatok mindegyikét meglepte, s le is nyűgözte. A megnyitóra megtelt a 105 ezer néző befogadására alkalmas Coliseum. Negyven olimpiai és húsz világcsúcs dőlt meg, de nem csak emiatt nevezték a rendezvényt a csúcsok olimpiájának, mindenki áradozott: az öt karika megjelent az álomgyárban. Negyven ország indította versenyzőit, atlétikában egy nemzetet csak három sportoló képviselhetett, s a futószámokban kísérleti jelleggel bevezették a fotocellás időmérést, valamint az érmesek hivatalosan ekkor állhattak először dobogóra.

Paavo Nurmi ezt nem tehette meg, ugyanis nem engedték rajthoz állni. Az amerikai Nemzeti Olimpiai Bizottság első embere, Avery Brundage úgy döntött, Nurmi profi, nem indulhat. A kilencszeres bajnok bűne az volt, hogy néhány viadalon – költségtérítés gyanánt – pénzdíjat kapott az indulásért, ebből finanszírozta utazását, s igyekezett eltartani a családját.

A világ hiába állt ki a nagyszerű finn mellett, kénytelen volt a lelátóról nézni a küzdelmeket, nem tették lehetővé számára a dicsőséges visszavonulást. Pályafutását a tizedik arannyal akarta megkoronázni, amit a maratoni futásban óhajtott megszerezni. Bár az amerikai sajtó is ódákat zengett róla, az olimpiai eszme tisztaságának megőrzése mindennél fontosabb volt. A magyar kormány mindössze 54 versenyző utazását tudta finanszírozni. Az úszók és a vízilabdázók amerikai versenykörút címen „adták el” az utazást, maguk fedezték összes költségüket, sőt, nagyvonalúan az olimpiai alapot is segítették. A mieink remekeltek, hat aranyérmet szereztek. A tornász Pelle István kettőt: lólengésben és műszabadgyakorlatban. Az ökölvívó Énekes István a légsúlyban nem talált legyőzőre, a fináléban mexikói riválisát verte magabiztosan. A kardozóknál taroltak a mieink, nyert a csapat, egyéniben pedig Piller György, s végre a vízilabdázók is a dobogó tetejére léphettek.

Nálunk már elkezdôdtek a küzdelmek - 7. FORDULÓ (A beküldendő szelvény a csütörtöki Vas Népe Sport oldalán található!)

1. Hány aranyérmet nyert Los Angelesben Piller György?
A. 1
B. 2
C.

2. Ki volt a szövetségi kapitánya vízilabdaválogatottunknak?
A. Halassy Olivér
B. Ivády Sándor
C. Komjádi Béla

3. Milyen állampolgárságú volt Manno Miltiades, a
művészeti versenyen a szobrászat ezüstérmese?
A. görög
B. macedón
C. magyar

4. Hányadik helyen végzett Pelle István korláton?
A. 1.
B. 2.
C. 3.

5. Miért nem engedték indulni Paavo Nurmit?
A. Profinak minősítették, pénzt kapott néhány
versenyen
B. Megbetegedett a versenyek előtt
C. Szervezetében doppingszert találtak

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!