Mit hoz a múlt?

Varga Viktóriától, a bérbaltavári polgármestertől tegnap megtudtuk: a falu emléktáblát készíttet majd a szülőházra, ha rendeződnek a tulajdonviszonyok. Eddig ebben előrelépés - tudtával - nem történt.

A községek összefogása tekintetében viszont a várhatónál nagyobb a lépték: nemcsak a bérbaltavári és a nagytilaji, hanem a vasvári önkormányzat, sőt Gergye Rezsővel az élen a Vasvári Színi Egylet is szervezője annak a vers- és prózamondó versenynek, amelyet január 12-én Bérbaltaváron rendeznek a művelődési házban Az én otthonom, szülőföldem címmel. A diákok természetesen Nagy Gáspár szövegeit mondják. Utána koszorúzás lesz a bérbaltavári szülőháznál, majd a nagytilaji temetőben.

- Bár Gazsi halála napja január 3. (soha nem felejtem el, mert nekem ez a születésnapom), azért választottuk a verseny időpontjául a január 12-ét, mert az egy szombati nap - mondta Varga Viktória, aki a költőnek iskolatársa is volt. Nagy szeretettel és tisztelettel viseltet Nagy Gáspár iránt, szíven ütötte, hogy nem Baltaváron temethették el.

- Mi nem úgy néztünk rá a faluban, mint Kossuth-díjas költőre, nekünk ugyanaz az egyszerű gyerek maradt, aki volt. Mi nem is Nagy Gáspárnak hívtuk, hanem Kelemen Gazsinak , mint gyerekkorában. A nagynénjei - Kelemen Mária és Rózsa - után, akik itt nevelték Bérbaltaváron. Amit elért, nekik köszönheti. Ők adták neki azt az indíttatást a vallási nevelés tekintetében, ami magasra vitte.

Decemberben levelet küldött szerkesztőségünkbe Pókaszepetkről Szép Gyula, aki 1984 óta publikál verseket különböző lapokban. Egy költeménnyel hívja fel a figyelmet Nagy Gáspár halálának első évfordulójára, azzal a címmel: Nem szabad feledni. Ez a cím eredetileg egy híres Nagy Gáspár-vers egyik sora, csak abban kiemelten állt a két utolsó betű Nagy Imrére utalva. ...egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI, / a gyilkosokat néven kell nevezNI! Így szólt az 1956-os forradalomnak emléket állító Öröknyár: elmúltam 9 éves című vers utolsó szakasza, amivel a 80-as évek elején okozott némi bonyodalmat.

Nagy Gáspár személyes 56-os élményeit így idézte fel egy interjúban (Vigília, 1999): 56-ban nálunk a faluban kicsiben lejátszódott a forradalom, és amikor Pestről jöttek a fiúk, és mesélték, hogy mi történt, kissrácként szinte átéltem az eseményeket. Mindez mélyen rögződött bennem. Amikor Nagy Imrét kivégezték, a családom tagjai megsiratták, mert azt a mártírsorsú embert látták benne, aki tenni akart a magyarságért. De nem 1956, hanem 1968 miatt kezdett el írni. Amint fogalmazott: történelmi felháborodásában . Akkor veszett el sokak számára végképp a remény, hogy az élet más fordulatot vehet. Szégyennek tartotta, hogy a Varsói Szerződés tagjaiként bevonultunk Csehszlovákiába. Szombathelyi főiskolásként szót emelt ez ellen, így kiérdemelte az állambiztonság embereinek állandó figyelmét... A rendszerváltás után tíz évvel kapta meg a Történeti Hivataltól az anyagát . Huszárik Zoltánt szokta idézni: Nem lehet tudni, mit hoz a múlt. Ezért is mondom, hogy nem lehetünk múlttalanok, lám mennyi minden kiderült a múltból. Az ember sokféle jóból, rosszból, árnyékból, fényből tevődik össze... Az ember sokféle jóból, rosszból, árnyékból, fényből tevődik össze