2008.01.15. 14:39
Rántott hal a bölcsiseknek
Megyei körkép - Negyvenből huszonhárom főzőkonyhánál nem volt minden rendben - derült ki a fogyasztóvédelmisek tavalyi vizsgálatából. Az alapanyagok eredetétől a tároláson át a szállítási technikáig fordultak elő hiányosságok. Az egyik menzán a bölcsiseknek halat rántottak, és megesett, hogy a tojást szállító termelőnek tyúkjai sem voltak.
A Nyugat-Dunántúli Fogyasztóvédelmi Felügyelőség szombathelyi kirendeltségének szakemberei tavaly a főzőkonyhákon ellenőriztek.
Szakvállalat által működtetett, önkormányzati és saját kezelésű (alapítványi, egyházi) konyhákat vizsgáltak meg.
Két konyhán nem tudták igazolni az áruk eredetét, s találkoztak olyan esettel, amikor egy árubeszállító őstermelő valótlan adatokat állított az általa hozott tojásról. A termelőről kiderült, hogy saját tyúkjai sincsenek, így azt sem lehetett tudni, hogy honnan származnak a tojások, melyek magukban hordozhatják az ételmérgezés és a szalmonella betegségét is.
Ami a raktározási körülményeket illeti, találkoztak tiltott lefagyasztással: egy főzőkonyhán, a maradék virslit megpróbálták úgy megmenteni, hogy betették a fagyasztóba. Hét alkalommal lejárt szavatosságú termékek forgalmazásával szembesültek.
Olyan helyen is jártak, ahol a bölcsödések, az általános iskolások és a szakmunkásképzősök ugyanazt a menüt kapták. Aznap például rántott hal volt az ebéd, ami a kicsikre nézve még veszélyes is lehet.
További részleteket ide kattintva olvashat.