Hódvilághelyiek

A Czukor Show-t Jordán Tamás - június végéig még a budapesti Nemzeti Színháznak is főigazgatója - a POSZT-olás előtt meghívta a Nemzetibe. Egyfelől nyilván azért, mert minden előadásnak jót tesz, ha eleget játsszák, másfelől meg, akárhogy csűrjük-csavarjuk, azért Budapest ma még mindig a világ, de legalábbis az ország közepe: a színházi szakmai közvélemény fülébe sokkal könnyebb beleültetni azt a bogarat, amely a fővárosban duruzsol - és nem mondjuk kétszázötven kilométerrel arrébb. Május 7-étől 11-éig öt alkalommal lépett színre a Kaszás Attila-teremben a Czukor Show stábja, tényleg nagy közönség- és szakmai érdeklődés mellett.

Tizedikén ráadásul Szombathelyről is több busznyi közönség érkezett a Nemzetibe. A Weöres Sándor Színház vezetősége az önkormányzati politikusok mellett azoknak a szervezeteknek - az építész- és a mérnökkamarának, a szépítőegyesületnek, a Rumi Rajki Körnek - a képviselőit hívta meg a pesti színházlátogatásra és színházbejárásra, amelyek részt vettek a leendő szombathelyi színház helyét tisztázó szakmai fórumon; a színházi előkészületekben. (És esetleg nem látták a Czukor Show-t Szombathelyen.)

A Nemzeti Színházat különben rendszeresen látogatják turistacsoportok: idegenvezető mutatja meg a sokat vitatott épület különlegességeit, a folyosón egyedileg süppedő szőnyegtől a nagyterem 30 ezer kristálygömbből álló, mozgatható csillárjáig. De a legérdekesebb talán a korszerű és messze földön híres - természetesen számítógéppel működtethető - színpadtechnika, amelynek titkaiból maga Jordán Tamás fedett fel néhányat a szombathelyi különítménynek. A 12-szer 12 méteres - 72 darab, mozgatható téglalapból összeillesztett - színpad fölött szombaton délután éppen a Vesztegzár a Grand Hotelben című Rejtő Jenő-változat díszlete lebegett. A műszak már munkában volt, de Jordán Tamás kérésére - mintha varázsütésre - a színpad hol monumentális lépcsősorrá változott, hol pedig megemelkedett: alatta fémrudakból félelmetes fémerdő; vagy inkább börtönrácsozat. Szó szerint veszélyes üzem.

Az épület előtt aztán - szemben a vízbe süllyesztett hajóorral, ahol ifjú párok fényképezkedtek a Duna-parti napfényben - a szombathelyiek közül valaki mosolygós iróniával megjegyezte, hogy azért ne tegyünk kereket alá, ne toljuk el Szombathelyre . Jordán Tamás megmutatta azt a sokat emlegetett szabadtéri színpadot is, amelyet végül - bár készen volt már a szerződés - nem sikerült beépíteni, így aztán nem sikerült kihasználni sem. (Kis túlzással azt mondhatjuk: talán éppen ez Szombathely szerencséje. Hiszen ha beépül a színpad, akkor megvalósulhat az agora-program a Nemzetiben, és akkor... De ez egy másik forgatókönyv, másik történet.)

Aztán megkezdődött a Czukor Show. Füst Milán Boldogtalanok című - a fikció szerint bizonyos Hódvilághelyen játszódó - drámája alapján írta a társulat. Ha innen nézem, színház - ha onnan, tévéfelvétel. Rendezte Dömötör Tamás - és rendezi az élet: Ez a bácsi végig itt fog ülni a fenekemben? , kérdezte a műsorvezető szerepében halálosan komolyan Czukor Balázs a láthatatlan (adás)rendezőtől a szombat délutáni (elő)adás első perceiben. Jordán Tamásra gondolt, aki aztán pótszékével együtt, kuncogások kíséretében kénytelen volt kicsit odébbhurcolkodni. (Eljátszotta ő már a Nemzeti portását is - épp Dömötör Tamás Premier című játékfilmjében.)

Rendben? Rendben! Akkor egyes vendég az ajtónál. Zene indul: Most élsz... Lehet bátran tapsolni!