Norvégiai zsákmány a karácsonyi menü Trokán Péteréknél

A Weöres Sándor Színház színészével a gyermekkori karácsonyokról is beszélgettünk, és a csodavárás kapcsán a Weöres Sándor Színház születése is szóba került. 

- Szép karácsonyaink voltak. Apánknak fűszerüzlete volt Újpesten, nem voltunk elkényeztetve a bátyámmal, de mindig szép ajándékokat találtunk a plafonig érő karácsonyfa alatt - idézi fel gyermekkori emlékeit Trokán Péter, a Weöres Sándor Színház színésze. 

Aztán 1953-ban jött két ember, és lehúzta a redőnyt édesapja üzletén. Abban az évben más volt a karácsony: az egyméteres fa alatt egy olyan fa teherautót és darut talált a két Trokán fiú, amit édesapjuk készített.

- Ez volt a legszomorúbb karácsonyunk, ám egyúttal a legszebb is  mondja ma, több évtized távlatából a színész, aki már gyermekfejjel megtapasztalhatta, milyen az, ha a világ belerondít az ünnepekbe.

Később, amikor már apaként készült a karácsonyra, lányai csodálkozó tekintete és öröme fényesítette meg az ünnepet. A plafonig érő karácsonyfához a mai napig ragaszkodik a színész, aki az idén valószínűleg Szombathelyen szerzi be a két méter húszcentis lucfenyőt. A kérdés csak az, hogy mikor, hiszen a próbák miatt nem sok ideje marad a famustrálásra. Az ajándékok miatt már nem fáj a feje, hiszen régi jó szokásához híven időben megkezdte a vásárlást.

Trokán Péterék öten ülnek majd az asztal körül szenteste: édesanyja, két lánya és ő a párjával. Régi hagyomány, hogy az ünnepi asztalra csak olyan ételek kerülnek, amikhez közük van. A színész szenvedélyes horgász, minden nyáron pár hetet Norvégiában tölt a barátaival, az ott fogott halakat lefagyasztja, akárcsak a balatoni telkén minden októberben előbújó gombákat. A párjával ezeket is felhasználják az ünnepi menü készítésénél, a bejglisütésnek azonban az édesanyja a mestere, az édességbe természetesen saját dió kerül. Nóra és Anna lánya aprósüteményekkel lepik meg a családot, koccintáshoz pedig balatoni Trokán-féle bor dukál, meséli.



Csodavárás Trokán-módra: karácsony és színház Fotó: Benkő Sándor

A pályája felét vidéki társulatoknál eltöltő színész megkedvelte Szombathelyt. Dícséretesnek tartja a történelmi múlthoz való ragaszkodást, a felújított Fő téren pedig kifejezetten szeret sétálni. Vannak kedvenc boltjai is, ahol, mint mondja  ellentétben a lélektelen bevásárlóközpontokkal  még beszélgetnek a betérő kuncsaftokkal. A bemutatkozó megyejárás kapcsán több vasi településre eljutott, és alig várja, hogy civilként is megismerhesse Vas megyét. Leginkább azt fájlalja, hogy három hónapja nem horgászott, így a vasi vizeken még nem volt alkalma próbára tenni pecás tudását, no és persze szerencséjét. Mesél arról is, hogy jól esik neki a helyiek őszinte érdeklődése, annak pedig külön örül, hogy egy új színház születésének aktív részese lehet.

A karácsony a csodavárás ünnepe, és Trokán Péter valami hasonlót érez a most születő Weöres Színház kapcsán is. Milyen lesz a színház, a közös munka a kollégákkal, és vajon milyen lesz a közönség? 

Az új esztendőben ez is kiderül....