Az MSZP miniszterelnök-jelöltjei: Surányi, Glatz, Vértes (frissítve)

Budapest - Surányi György, Glatz Ferenc és Vértes András az MSZP miniszterelnök-jelöltje, derült ki az MSZP elnökségének kedd esti egyeztetése alatt.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A sajtóhírek főszereplője kedd estig Surányi György, a CIB Bank elnöke, korábbi jegybankelnök volt, aki azonban feltételezhetően nem vállalja a jelölést, miután a Fidesz nem támogatna egy általa vezetett kormányt.

Az MTI több forrásból származó értesülése szerint Surányi György, aki Gyurcsány Ferenccel, majd Orbán Viktorral és Fodor Gáborral is tárgyalt, csak feltételekkel vállalja miniszterelnöki posztot. A távirati iroda úgy tudja, a megbeszéléseken mind az MSZP, mind a Fidesz, mind az SZDSZ elnökével közölte: akkor fontol meg egy ilyen felkérést, ha nyilatkozatban garantálják, hogy kormánya nem lesz folyamatosan a pártok céltáblája.

Orbán Viktortól azonban nem kapott ígéretet arra, hogy az új kabinetet nem bírálja majd a legnagyobb ellenzéki párt. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője kérdésre válaszolva elmondta, hogy Orbán Viktor találkozott Surányi Györggyel, de a párt nem támogat "háttérmutyik" nyomán létrejövő kormányt, vezesse azt Surányi György, vagy bárki más. Mint mondta, a Fidesz elvi és általános álláspontja, hogy új kormány, új programmal csak új választások nyomán születhet. 

Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke Surányi Györggyel folytatott keddi megbeszéléséről újságíróknak csupán annyit mondott, hogy viszonylag rendszeresen találkoznak, mert a gazdasági kérdésekben mindig kikéri véleményét. Hozzátette: most más témákban is kikérte a véleményét a kialakult helyzet miatt, de erről nem kívánt beszélni, mert mint mondta, nincs rá felhatalmazva.

Gyurcsány Ferenc kedd reggel Dávid Ibolyával, az MDF elnökével tárgyalt, aki a csaknem egyórás megbeszélés után újságírókkal közölte: a Magyar Demokrata Fórum nem gondolkodik azon, hogy koalíciót kössön a szocialista párttal, és ilyen kérést nem is kaptak a miniszterelnöktől.    

Közölte azt is, a konstruktív bizalmatlansági indítványra az MDF nem fog nemet mondani, mert pártja fontosnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc távozzon, de ahhoz testületi állásfoglalás kell, hogy eldőljön: az MDF képviselői igennel szavaznak, vagy inkább tartózkodnak majd. 

Sem a miniszterelnök személyére, sem a leendő kormányprogramra vonatkozóan egyetlen mondat sem hangzott el Gyurcsány Ferenc részéről - jelentette ki a pártelnök.

Surányi Györgyről annyit mondott: szakmailag nagyra becsüli a volt jegybankelnököt, de nem nyilatkozik arról, mit gondolna a miniszterelnök-jelöltségéről.

Surányi György az MTI-nek kedden sem akarta kommentálni a személyével kapcsolatos információkat.

A távirati iroda értesülései szerint az MSZP-ben nem egyértelmű Surányi György támogatása, a mostani helyzetben akár húsznál is többen kiszavaznának a frakcióból, ha ő lenne a miniszterelnök-jelölt. Vezető szocialista politikusok ugyanakkor azt mondták az MTI-nek, hogy szerintük megszerezhető lenne a frakció támogatása, ha az MSZP-s képviselők látnák, hogy a többi parlamenti párt elfogadja Surányi György személyét, és garantálja, hogy nem támadják majd a kormányát.

Az MSZP folyamatosan egyeztet a lehetséges jelöltekről. Szocialista vezetők Surányi Györgyöt és Glatz Ferencet tartják a legesélyesebb kormányfőjelöltnek, de Balázs Péter, az Európai Bizottság első magyar tagja, korábbi uniós biztos neve is felmerült az egyeztetéseken. 

A szocialista delegáció délután az SZDSZ-szel tárgyalt, de a mintegy egyórás megbeszélésről a delegációk anélkül távoztak, hogy a sajtóval ismertették volna a tanácskozáson elhangzottakat. Az MTI megpróbált kérdéseket feltenni a távozó Lendvai Ildikó frakcióvezetőnek és Simon Gábor választmányi elnöknek, de ők nem kívántak nyilatkozni.

Estére lettek jelöltek

Az MSZP elnöksége este újra összeült, eközben jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy Surányi György volt jegybankelnök, Glatz Ferenc akadémikus és Vértes András, a GKI elnöke az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

Az MSZP elnöksége azt javasolja, hogy e három személlyel és e három személyről kezdődjenek el a hivatalos konzultációk - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, pártelnök.

Mint mondta, az elmúlt három nap tájékozódó megbeszéléseit követően azt látják, hogy e három ember közül "valaki biztosan megkaphatja az ahhoz szükséges támogatást, hogy Magyarország következő miniszterelnöke legyen".

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!