A nyugdíjasok helyett az örökösökkel fizettetné meg az ingatlanadót a kormány

Budapest - Elkészült a kormány 2010-es adójavaslata, amely tartalmazza többek közt az értékalapú ingatlanadó bevezetésének módját, az szja alsó sávhatárának 5 millió forintra emelését, és az EVA-kulcs ötszázalékos növekedését - értesült az MTI hétfőn.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Az MTI információi szerint az új, értékalapú ingatlanadót úgy vezetnék be, hogy az erről szóló első bevallást jövő tavasszal kellene benyújtani.

A tervek szerint az önkormányzatok sorolnák be az ingatlanokat területi alapon, viszont megteremtenék annak a lehetőségét, hogy aki nem ért egyet a megállapított értékkel, kérhessen az ingatlanára más értékbecslést. Az értékbecslők körét az állam határozná meg. A tulajdonosok erről a listáról választhatnának, de az értékbecslés költségét saját maguknak kellene állniuk. Ezzel a megoldással az Alkotmánybíróság korábbi aggályát küszöbölnék ki.

A tervek szerint a nyugdíjasokat nem köteleznék az ingatlanadó megfizetésére, azt "feljegyeznék", és az örököst terhelné. Az állami intézmények, egyházak teljes egészében mentesülnének e teher alól.

Az ingatlanadó bevezetésénél figyelembe veszik azt is, hogy korábban a luxusadó fizetése alól a nagyértékű ingatlan tulajdonosai számára kiskapu lehetett volna a társasházzá alakítás, hiszen a lakások ezzel már az értékhatár alatt maradtak volna. A mostani javaslat a 10 és 30 millió forint közötti ingatlanoknál is jelentős állami bevétellel számol, vagyis ez a megoldás nem lesz járható út.

Az MTI úgy tudja, a tervek szerint a személyi jövedelemadó alsó sávhatára 5 millió forintra emelkedne és a mostani 18 százalék helyett 17 lenne az alsó kulcsa. A felső kulcs 36-ról 32 százalékra csökkenne.

A 2010-es adócsomag tartalmazza azt is, hogy a jelenlegi 25-ről 30 százalékra nőne az EVA-kulcs.

A távirati iroda értesülései szerint MSZP-frakcióval a részleteket kedden ismerteti Bajnai Gordon miniszterelnök és Oszkó Péter pénzügyminiszter. A törvénymódosítás 20-án kerülhet a kormány elé és június első hetében tárgyalhatnák a parlamenti bizottságok.

Megszűnik a 13. havi nyugdíj, bevezetik a nyugdíjprémiumot, megváltoznak a nyugdíjindexálás szabályai, és emelkedik a nyugdíjkorhatár - tartalmazza a hétfőn a parlament által elfogadott módosítási csomag.
Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!