Nem kímélik a vandálok a távvezetéket

Szombathely - A Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. Vízöntő utcai távvezetékét vandálok folyamatosan megrongálják, kárt okozva ezzel a fogyasztóknak. Az ügyben megtörtént a rendőrségi feljelentés.

Varga Nóra

A Perint patak partján húzódó, mintegy nyolcszáz méter hosszú távvezetéket nem kímélik a vandálok. Sokan ezen sétálnak, futnak, vagy órákat  ücsörögnek  rajta. Mások a szigetelést tépik le róla kisebb-nagyobb darabokban. 

Hiába javítják ki a távhő munkatársai a hibát, másnapra újra megjelennek a lyukak,  a horpadások, amelyeket a rongálók okoznak.  Ezzel a távhős lakásokban  élőknek okoznak kárt: egyrészt  nő a hőveszteség, másrészt az állandó javítások költségét valamilyen módon be kell építenie a szolgáltatónak az  alapdíjba.

Gergácz Tamás, a szombathelyi távhőszolgáltató vállalkozási főmérnöke  elmondta, hogy  vezetékeiket túlnyomórészt a földbe  fektették. Szombathely két pontján építettek föld feletti távvezetéket, az egyiket a Károlyi Antal utcában (ezt is állandóan megrongálják, ha lesz rá pénzügyi keret,  akkor hamarosan a földbe fektetik), a másikat pedig az oladi elkerülő út és a Kodály Zoltán utca között.  



Gergácz Tamás gyakran ellenőrzi a nyolcszáz méteres távvezetéket  Fotó: Benkő Sándor

Hozzátette, hogy a  távvezetékeket korábban alumíniummal  szigetelték, de technológiát kellett váltani, mert folyamatosan ellopták  az  időjárásnak ellenálló, és a  fizikai igénybevételt is  bíró borítást. Napjainkban már bitumenlemezzel fedik le a vezetékeket, az ívekben pedig  horganyzott acéllal. Ezek pedig nem bírják a fizikai igénybevételt. A  távvezetéken sétálók és  futók összenyomják az  üveggyapot szigetelést.  Gergácz Tamás hangsúlyozta, a helyzet már  tarthatatlan, ezért  megtették a rendőrségi feljelentést ismeretlen tettes  ellen.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!