Madonna és Cristiano Ronaldo: két dudás egy csárdában?

Budapest - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a válogatott két szeptemberi, hazai világbajnoki selejtezőjére való tekintettel nem támogatja, hogy a Puskás Ferenc Stadionban legyen Madonna augusztus 22-i koncertje, s ez ügyben Kisteleki István elnök levelet írt Török Ottónak, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatójának.

Pum András

Eredetileg a Kincsem Park adott volna otthont Madonna koncertjének, de sajtóértesülések szerint a lótulajdonosok állataik megvédése miatt kell új helyszínt keresni az eseménynek, s a szervezők arról folytatnak megbeszéléseket, hogy a Puskás Stadion legyen az új helyszín.
    
"Várhatóan kedden lesz végleges döntés arról, hogy hol lesz a koncert" - jelentette ki az MTI-nek Vajtó Lajos, a Kincsem Park ügyvezető igazgatója. Hozzátette, nem a Kincsem Park kezdeményezi a változtatást, s továbbra is készen áll Madonna fogadására, ugyanis a szerződés szerint a magyar fél nem is léphet vissza, kizárólag az amerikai szervezőcég módosíthat a megállapodáson.
    
"Nem támogatjuk, hogy Madonna a Puskás Ferenc Stadionban koncertezzen, mert 30 nap sem elég egy ilyen rendezvény után, hogy rendbe hozzák a gyepszőnyeget, most pedig kilenc napunk lenne erre. Erről tájékoztattam mai levelemben Török Ottót" - mondta az MTI-nek hétfőn Kisteleki.
    Az elnök úgy véli, beláthatatlan következményei lehetnek, ha mégis a Puskás Ferenc Stadionban lenne a koncert, mert kétéves munka mehet tönkre emiatt, hiszen szeptember 5-én a svédekkel és négy nappal később a portugálokkal játszik vb-selejtezőt a magyar válogatott, amely Kisteleki szavai szerint 23 éve nem vívott ilyen fontos meccseket.
    
Az MLSZ azért is aggályosnak tartaná, ha a koncertet a Puskás Stadionba helyeznék át, mert a szövetség saját pénzéből 60-70 millió forintért ülőszékekkel bővíti a létesítményt éppen azért, hogy még többen láthassák élőben a két sorsdöntőnek ígérkező találkozót.
    
Korábban kétszer okozott problémát az MLSZ-nek a Puskás Ferenc Stadionban rendezett koncert. Robbie Williams 2006. július 20-án lépett fel a létesítményben, s az augusztus 22-i, a világbajnok olaszok elleni barátságos meccsen a vendégek szörnyűnek minősítették a pálya talaját. Egy évvel később a Rolling Stones adott koncertet július 20-án, majd emiatt a szeptember 2-i, norvégok elleni Eb-selejtezőt nem lehetett a Puskás Ferenc Stadionban rendezni, s végül az újpesti Szusza Ferenc Stadionban játszották a meccset.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!