Tudta? Rákkeltő a hideg sör!

Körkép – Japán tudósok kiderítették, hogy a hideg sör rákkeltő hatású. Lengyelországban és Csehországban viszont ha szükséges, a társadalombiztosítás támogatja a beteg sörfogyasztását. Akkor most hasznos, vagy káros?

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Lánclevélben terjedő e-mailben értesültünk róla: japán tudósok megállapították, hogy a hideg sör rákkeltő hatású, ugyanis amikor ráöntötték egy alvó rákra, az rögtön felkelt.
A fájdalmas szóvicceket félretéve, tudták, hogy a sör az egyik legegészségesebb alkoholos ital? A sör, amit javarészt a férfiak, de a nők is előszeretettel fogyasztanak. 

Vajon a nyári dögmelegben miért érezzük magunkat lényegesen jobban egy pofa sör után?

NOs, egyebek mellett azért, mert a sör jelentős antioxidáns tartalmú. Vízhajtó és vesekő-képződést megelőző hatású, ezért Lengyelországban és Csehországban a vesekő betegségben szenvedők sörét a társadalombiztosító fizeti - tanulhatnánk a példájukból. Nem csak a vesekő elmulasztásában segít, hanem az ártalmas LDL koleszterin szintjét is csökkenti úgy, hogy közben még a vírusfertőzések elleni védelemben is segít. Azon már nem is lepődünk meg, hogy magas a vitamintartalma egy-egy korsó nedűnek, tartalmaz B1, B2, B3, B6, B9 és H vitamint is. Igaz hozzá kell tennünk, hogy egy liter sör még nem fedezi a napi vitaminszükségletünket, így aki ezen vitaminokat szeretné pótólni/bevinni a szervezetébe, ne verje rögtön sörcsapra magát, nézhet azért más forrást is. Amit pedig mindenki tud a sörröl: nyugtató és altató hatású.


Ásványi anyagokban sem szűkölködik az erjesztett ital, réz, vas, cink és még magnézium is található benne.
 
Mértékletes fogyasztással a sörben található alkohol hatása elenyésző, átlagosan 3-5 százalék közti erősséggel bír. Kis mennyiségben történő fogyasztás közben csupán a koncentráció csökkenésére, a reakcióidő megnövekedésére, esetleg fáradtságra számíthatunk  - a jókedv mellett.



Mérsékelt fogyasztása (minden alkoholra jellemzően) jó kedvre derít. A lengyel és a cseh vesebetegek jókedvűek - Fotó: Garai Antal 'Atom'
Természetesen a sört is lehet akkora mennyiségben fogyasztani, hogy károsítsa májunkat, az idegrendszerünket, a környezetünk testi épségét vagy az autónkat. Minden csupán a mértékletességtől, a józanésztől (ami ilyenkor elvész) és attól függ, hogy ki miképp reagál az alkoholra. Azért Magyarországra kevésbé jellemző a napokig tartó nemzeti sörözés, mint a németekre, vagy angolokra. S talán gyermekünket sem állítják fejjel lefelé a söröshordó alá egy tölcsérrel a szájában, a végzősök bálja utáni Stifleréknél tartott házibuliban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!