BKV-saga: a vezérigazgató leváltását kezdeményezték a szocialisták

Budapest - Kocsis István vezérigazgató menesztését kezdeményezik a fővárosi szocialisták, mivel a BKV-nál kialakult helyzet megoldására a jelenlegi vezetővel nem látnak esélyt - közölte Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke és Steiner Pál, a fővárosi MSZP frakcióvezetője csütörtökön. A BKV közben újabb 100 milliós végkielégítést fizethet ki a Somodi Lászlónak, cég volt közlekedési vezérigazgató-helyettesének, ha úgy dönt a bíróság.

MTI

A szocialista politikusok sajtótájékoztatón azt mondták: mielőbbi vezetőváltást szorgalmaznak, s ehhez kérik a koalíciós partner, az SZDSZ és az ellenzék támogatását is. Burány Sándor kifejtette, hogy álláspontjukat az MSZP budapesti elnökségének csütörtöki rendkívüli ülésén elhangzottak és a BKV fb MSZP-s tagjaival folytatott megbeszélés alapján alakították ki.
    
John Emese, az SZDSZ frakcióvezetője egyelőre nem kívánt állást foglalni a koalíciós partner javaslatáról. Csupán annyit közölt, hogy szerinte ötpárti egyeztetésre van szükség az ügyben. Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes közölte: szakmailag is megindokolt, írásos javaslatot vár a városvezetés a szocialistáktól a BKV-vezérigazgató cseréjéről. Leszögezte, hogy megalapozott írásos előterjesztés nélkül nem lehet foglalkozni ezzel a felvetéssel.
    
Kitért arra is, hogy a Főpolgármesteri Kabinet által hétfőn elfogadott állásfoglalás szerint a vezérigazgató jelentése és a BKV felügyelőbizottságának vizsgálata alapján, augusztus 26-ig minősítik Kocsis István tevékenységét, s ha indokolt, döntenek a felelősség megállapításáról.
    
A BKV újabb 100 milliós végkielégítést fizethet ki, ezúttal Somodi László volt közlekedési vezérigazgató-helyettesének, ha a munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondással elbocsátott felsővezető javára dönt. A vezérigazgató-helyettest 2008 április végén mentette fel Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató, azzal az indokolással, hogy az ő irányításával készült paraméterkönyv "szakmailag alkalmatlan". 
    
Somodi László viszont azt hangoztatta, hogy a járatritkításokat tartalmazó paraméterkönyv kudarcáért nem ő felelős egyedül (ráadásul elbocsátása után nagyjából az általa felvázolt paraméterkönyvet fogadták el), ezért bírósághoz fordult. 
    
Vitézy Dávid, a BKV felügyelőbizottságának tagja ezzel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes politikai bosszújának az áldozata volt Somodi László, a bírság pedig ennek az ára lehet.
    
Mint mondta: Somodi László az ország legjobb közlekedési szakembereinek egyike, ezért szakmailag nem volt jó döntés az elbocsátása. Hozzátette: Somodinak az volt a "bűne", hogy olyan paraméterkönyvet dolgozott ki, amely nem tartalmazta a Hagyó Miklós-féle járatritkítási terveket, az utcán viszont bevált és jól működik.
    
Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke az MTI-nek elmondta: több volt, mint hiba a tízmilliós, esetenként százmilliós végkielégítések kifizetése és a 2007-es átalakítás a BKV-nál.
    
A szakszervezeti vezető úgy látja: a kialakult helyzet miatt a közvélemény általánosít, pedig a többi, mintegy 12 ezer BKV-s alkalmazott becsülettel végzi a munkáját, nekik nagyon nehezen lehet megmagyarázni az elmúlt hetek, évek történéseit. 
    
Mint mondta, mérhetetlen felháborodással fogadták a dolgozók a végkielégítési ügyeket, mert a legtöbbjüknek napi megélhetési gondjai vannak, nem megfelelőek a munkakörülményei, a javításokhoz nincsenek alkatrészek, szerszámok. Nagyon nehéz lesz az év végén lejáró kollektív szerződés tárgyalásakor vagy a bértárgyalásokon meggyőzni őket arról, hogy tanúsítsanak önmérsékletet, miközben milliárdokat fizetnek ki a cégnél végkielégítésre.
    
A Budapesti Rendőr-főkapitányságra megérkezett Kocsis István vezérigazgató feljelentése, amit összevontak a vasárnap indított nyomozással, amelyet a Fidesz feljelentése alapján hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt indítottak - mondta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője.
    
A sajtóban megjelent hírekre reagálva - amelyek szerint a BKV lakást bérel Molnár Lászlónak, korábbi főtanácsadójuknak - a BKV közölte: az értesülések nem igazak, mivel Molnár László távozása után a lakásbérleti szerződést május 31-ével felmondták.
    
A cég sajtóosztálya megismételte, hogy Kocsis Istvánnak nem volt tudomása Szalainé Szilágyi Eleonóra volt humánpolitikai igazgató csaknem százmillió forintos végkielégítési ügyéről. "A 2009-ben, tehát egy évvel a kifizetés után készült teljességi nyilatkozat nem más, mint egy mérlegzárási technikai eszköz, amelyben a 100 millió forintról egyetlen szó sincs" - írták. A teljességi nyilatkozatot a könyvvizsgáló Deloittnak a múlt év végi mérlegéről készített észrevételére írta a cégvezetés.
    
A BKV közölte azt is: a 100 millió forintot 2008 márciusában fizette ki a BKV, öt hónappal Kocsis István érkezése előtt, a szeptemberi vezérigazgatói munkaköri átadás-átvételi dokumentum pedig nem tartalmazta ezt az információt, és a menedzsment erről nem tájékoztatta a vezérigazgatót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!