2009.10.31. 16:57
Lakhelyelhagyási tilalom kollégiumi gyilkosság kapcsán
Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el szombaton azzal a fiatalemberrel szemben, akit emberöléssel gyanúsítanak egy óbudai kollégiumban történt haláleset miatt.
A Fővárosi Bíróság honlapján olvasható közlemény szerint az emberölés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben a bíróság szombaton rendelt el a gyanúsítottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat azzal a kötelezettséggel, hogy Budapest közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, lakóhelyét nem változtathatja meg. A kommüniké szerint a jogerősen elrendelt tilalom az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart.
Az MTI úgy tudja, hogy a tilalom elrendelése az óbudai kollégiumban csütörtökön hajnalban történt halálesettel van összefüggésben. A kollégiumban egy 22 éves fiatal nyolc métert zuhant és a helyszínen életét vesztette. A rendőrség egy fiatalembert emberölés gyanújával őrizetbe vett. A helyszíni szemle és a tanúk eddigi beszámolói alapján összegyűjtött elsődleges információk szerint a Doberdó utcai kollégiumban hajnalig tartó rendezvény zajlott, mely után többen - köztük a későbbi áldozat - a kollégium lépcsőjén akartak feljutni a lakószobákhoz, a kollégisták azonban ezt megpróbálták megakadályozni. A fiú átmászott a lépcső korlátján és a külső íven kísérelt meg feljutni az emeletre, kikerülve ezzel a rendezőket, emiatt szóváltásba keveredett a feljutást magakadályozni szándékozó fiatalemberrel. A rendező azt próbálta meggátolni, hogy a fiatal átmásszon a korláton, eközben azonban a 22 éves fiú "egyelőre nem megnyugtatóan tisztázott körülmények között" nyolc métert zuhant és a helyszínen meghalt.