Transformers: A bukottak bosszúja - filmajánló

A lézertökű turmixgép szétrobbantja a házat, az Autobotok megmentik a világot, Megatron feltámad - rengeteg látványos jelenet, egy-két erőltetett poén Michael Bay Transformers-ének második részében.

Garai Antal 'Atom'

Sokszor volt már rá példa, hogy a filmesek egy sikeres képregény figuráihoz nyúltak, s vászonra vitték a szuperhősök kalandjait. Gondoljunk csak Pókemberre, Batman-re, Superman-re, ott volt még a Fantasztikus négyes, a Hihetetlen Hulk, X-Man, Daredevil, Pokolfajzat s még sorolhatnánk a Marvel filmeket. E filmkategóriában 200x-ben mutatták be a Transformers-t, ami hatalmas sikert könyvelhetett el magának, hiszen az autóbotokat minden kissrác ismeri, még az is, aki életében nem fogott a kezében Transformers képregényt.

A nyolcvanas években született generáció fiú tagjainak életében már jelen volt a Matchbox mellett a Transformers is, s legalább annyira vágytunk rá, mint a szinváltós autókra. A xxx stúdió biztos volt a dolgában, hogy nagy érdeklődés övezi majd a történetet, s talán ezért nem is kapkodták el megvalósitását, illetve az utómunkálatokon és a CGI-n (digitális effekteken) sem spóroltak. A film második része, a Transformers: A bukottak bosszúja nagyjából ugyanott folytatódik, ahol az elsőnek vége lett.

Sztori
Már azt hihettük, hogy az egész harcnak vége lett x álca halálával, de közben kiderült, hogy a Földön még számos álca bújik meg, s az emberekkel közösen őket hivatottak az autobotok felkutatni. Aztán az űrből megérkezik a felmentő sereg, az álcák vezére, Megatron feltámad, és újra kezdődik a harc egy gépért, amivel elpusztíthatják a napot s általa bolygónkat.

Miért volt jó?
A második résztől mindig tartunk kicsit. Mivel az már nem az újdonság erejével hat, ezért nem üt akkorát, és sajnos az alkotók szeretnek túlzásokba esni ennek ellensúlyozására, aminek végeredménye vagy egy túlzsúfolt, túlbonyolitott, túljátszott film lesz, vagy egy gyenge folytatás. A Transformers kettő esetében egy jó forgatókönyvet kapunk, ami az első részben tapasztaltnál jobban nem igazán feszegeti a reális és a mesés közti határokat. Kapunk jópofa mellékszereplőt és még humort is a történetbe, bár ezekből néha már elegünk is lesz a film alatt.

Ami nem tetszett
Azt már John Rambo óta tudjuk, hogy vannak olyan emberek, akik taszítják a gólyókat. Hiába lő rájuk temérdek fegyver, robot, miegymás - nem találják el őket. Ebben a filmben is volt pár ilyen jelenet. A film néhol gyerekes lett. Akadnak erőltetett dolgok is, mint például ablakmosó-folyadékot könnyező autó, vagy a pöcsös-lézeres házpusztitó kisrobot. Elfért volna az a lézer máshol is, a Megan Fox lábát töcskölő kisrobot pedig először vicces volt, de később átgondolva kicsit gagyi/gáz. A verekedés után motorolajat köpő gépek láttán is felhúztuk a szemöldökünket, de azért ha nagyon odafigyeltünk láthattuk a nagy keveredésben az értelmes sztorit is. Az ikrek-autobotok jófejek voltak, de sokszor túlzásba vitték egymás gyepálását. Jetfire, az öreg Transformer pedig nagyon jó húzás volt, poénos az öreg, bár a szakáll és a bot már erőltetett volt. Egyébként jó karakter lett az öreg lopakodó.

Összegzés
Egészét tekintve nem volt rossz, de vannak részletek, amik nem kellettek volna. Csak remélni tudjuk, hogy idővel lesz egy harmadik epizód is, hasonló töltetü izgalommal, képekkel, nem eltúlzott, túljátszott történettel, hasonló kaliberü szinészekkel és némileg kevesebb, erőltetett poénnal, igényesebb kidolgozott jelenetekkel.Az oda nem illő apróságokkal talán a következő részt nem fogják rontani, s remélhetőleg Michael Bay, a rendező tudni fogja, hogy egy jó forgatókönyv, egy esetleg plusz sztár felvonultatásával elég ütős lehet majd, mikor már kiesünk a második rész: „Láttad?! Mekkora volt!” - hatása alól...

Ajánlott a mindenkinek, nem csak a nyolcvanas években született generációnak. Ha valaki picit is fogékony arra, hogy különféle jármüvek formájában robotokat lásson repkedni, száguldani, harcolni a képernyőn, akkor javasoljuk, hogy nézze meg valamelyik délután az első részt, majd örülve annak, hogy van még egy újabb adag a transzformátorokból, tegye be a lejátszóba a második epizód lemezét is.

Az ajánlóhoz a filmet a szombathelyi Videocenter DVD kölcsönző bocsátotta rendelkezésünkre.

További filmajánlókat ide kattintva olvashat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!