Bravúros meglepetés! Legyőzte a Falco az Atomerőműt!

Mondhatnánk, erre igazán nem számítottunk, ugyanis a szombati Atomerőmű-Falco összecsapás egyértelmű esélyesei a paksiak voltak, ám úgy tűnik, Nikola Lazics és csapata tud még meglepetésekkel szolgálni.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Az Atomerőmű SE  tíz meccséből eddig kilencet megnyert, egyedül a Székesfehérváron, az Albacomp vendégeként szenvedett vereséget. Rádásul hazai pályán még veretlenek voltak -egészen a mai napig, mikor a 84-74-re legőzte a Falco a Paksot.  A győzelem pedig megérdemelt volt: a vasik nagyon jól játszottak, a támadásban hozták a megszokott formát, a védekezésre ráerősítettek, magabiztosan játszottak és hengereltek. Ehhez persze az is kellett, hogy a Paks valahogy nem volt önmaga: összeszedetlenül  játszottak, labdákat adtak el, s a támadásokban sem jeleskedtek. A Falco sikerét még maga Mászáros Zalán is elismerte.

 - Főleg az első félidőben játszottunk jól, jó védekezést eszközöltünk,  gyors indításokkal könnyű pontot szereztünk, s bár a végére kicsit alábbhagyott a koncertráció, nagyon jól ment a játék, nagy önbizalommal játszott a csapat - nyilatkozta   Nikola Lazics, aki hozzátette: ez a mérkőzés holnap már a múlt, s megyünk tovább.

.Atomerőmű SE - Falco-Szova KC Szombathely 74-84 (8-24, 19-27, 21-19, 26-14)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!