Elkezdődött a vizsgaszezon a Savaria Egyetemi Központban

Javában zajlanak már a félévi vizsgák a Savaria Egyetemi Központban. A hallgatók december 21-től január végéig adhatnak számot tudásukról. Idén is vannak olyan hallgatók a Savaria egyetemen, akik nem járulhatnak a vizsgáztatók elé.

Bajdó Bettina

A múlt héten elkezdődött a vizsgaidőszak a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában. Ezekben a napokban az intézmény valamennyi hallgatóját, a nappali, az esti és a levelező képzésben résztvevőket is érinti a számonkérés tudtuk meg dr. Czetter Ibolya elnökhelyettestől.

A szorgalmi időszak szeptember 14-én  kezdődött, s december 18-ig tartott  folytatta az elnökhelyettes , a vizsgaidőszak pedig más-más időpontban kezdődött a végzős, a keresztféléves és a nem végzős hallgatóknak. A nem utolsó éves hallgatóknak december 21-e és január 22-e között kell számot adniuk a tudásukról, a végzősöknek pedig korábban, január 15-én ér véget a vizsgaidőszak.

A keresztféléves képzésben részt vevőknek december 4-én véget ért a vizsgaidőszak, ők most záróvizsgáikra készülnek. A levelezőseink minden évben  komolyan veszik a tanulást, a nappali tagozatosok fiataloknál viszont a felelősségtudat még nem alakult ki, a többség csak a vizsgákra készül, így gyengébb a teljesítményük is.

Az elnökhelyettes hozzátette, azoknak, akiknek nem sikerül egy vizsgájuk, háromszor van lehetőségük a javításra, ha pedig még így sem felelnek meg az elvárásoknak, akkor élhetnek a rektori méltányossággal, s még egyszer próbálkozhatnak. Az első alkalom ingyenes, a többiért már fizetni kell.

A tanárok megtagadhatják a jegy beírását, s erre egyre többször van rá példa  emelte ki dr. Czetter Ibolya, a diákok ugyanis nem látogatják az órákat. A vizsgákon személyigazolvány felmutatását is kérjük, mivel volt rá precedens, hogy más vizsgázott volna le a hallgatónk helyett.

Az egyetemen a múlt héten nagy volt a nyüzsgés, a hallgatók jegyzetekkel a kezükben rohangáltak a folyosón. A fénymásoló előtt is sorban álltak, ki a jegyzetet, ki pedig a kidolgozott tételeket szerette volna többszörösíttetni, különféle méretekben. 

- Rengeteg vizsga áll még előttem  meséli jegyzeteiből felnézve Dani, kommunikációs és médiatudomány szakos hallgató.  - A múlt héten is voltak már vizsgáink, de ha minden jól megy, akkor januárban már nem kell számot adnom a tudásomból. Folyamatosan tanulok, mégis úgy érzem, hogy van olyan vizsga, ami nem sikerült.  Nem vagyok elkeseredve, ugyanis a kövektező alkalommal majd javíthatok. -

Három lány bújik meg az első emeleten az egyik sarokban, csokipapírok és jegyzethalmok fölött nevetnek nagyokat. Adrienn, Regina és Lívia első évesek, s azt állítják az esélytelenek nyugalmával mennek be írásbeli vizsgára.

Éjjel-nappal tanultunk a lányokkal, mégis úgy érezzük, hogy nem tudunk semmit  ragadja magához a szót Adrienn. Most lesz életünk első egyetemi vizsgája. A felsőbb évesektől már kaptunk jó tanácsokat, s elárulták, hogy melyik tanár engedékenyebb, melyik szigorúbb, s kinél lehet puskázni. Mivel ez az első félévünk, még nincs sok  vizsgánk, s inkább most tanulunk az ünnepek előtt és alatt, minthogy januárban kelljen a könyv fölött ülnünk.

Kriszti biológia és rajz szakos végzős hallgató, éppen hátizsákját pakolja az első emeleten.Mivel este tíztől reggel hatig dolgozom, ezért csak napközben tudok a vizsgáimra készülni  mondja a fiatal lány.  Ám nagyon fáradt vagyok, így valószínű, hogy csak december 24-e után, az ünnepek alatt fogok tanulni. Lesz szóbeli vizsgám és szigorlatom is, ezekre nagyon sokat kell tanulni. Egyébként egyáltalán nem vagyok szerencsés kezű, hiába koncentrálok, sosem azt a tételt húzom ki, amelyiket szeretném. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!