Zűr az autósiskolák oktatóinak képzése körül

Az autóiskolák oktatóinak továbbképzés és vizsgázatása körül idén volt némi bonyodalom. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) azt tervezte, hogy annak az oktatónak, aki elbukik az írásbeli Kresz-vizsgán, januártól visszavonják oktató engedélyét.

Kerkai Attila

Az oktatók érdekvédelmi szervezetei tiltakozása nyomán  a terv hamvába holt, mintahogyan arról is letett a hatóság, hogy novemberben mopedes gyakorlati vizsgán teszteljék az oktatókat. Vas megyében három érdekvédelmi szervezetbe tömörülnek az autóiskolák oktatói.

Az ATI Szövetség  vasi elnöke,  Putz Miklós szerint  egyedül a győriek tiltakoznak oly módon, hogy  a teszten minden  kérdésre a B választ húzták be.  Egyébként is: Vasban jó a kapcsolat az NKH helyi munkatársai és az autóiskolák vezetői között.
 
Dóka Zoltán egy másik érdekvédelmi szervezet vasi vezetője elmondta:  ők  az oktatók továbbképzésére  éves tervet készítenek, mely alapján  már tavasszal elkezdték  az oktatók oktatását.

Nagy István, a Magyar Autóiskolák Szövetségének megyei elnöke aláhúzta:  az oktatók elemi érdeke, hogy  a Kresz változásait naprakészen  tudják, és alkalmazzák.  Az NKH által előírt, a B típusú jogosítvány  megszerzéséhez   szükséges írásbeli Kresz-vizsga ezért nem jelenthetett  gondot egyetlen oktatónak sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!