2010.01.11. 15:47
Január elsejétől a szalonban vett autó eredetét is vizsgálják
Az többé-kevésbé ismert volt, hogy idén a zöld kártya megszűnik, illetve összevonják a műszaki vizsgával, ám az kevésbé, hogy a szalonban vett autókat (!) kell eredetvizsgáztatni.
A gépjárművek vizsgáztatásának rendszere évről évre változik, január elsejétől megszűnik a zöld kártya, ezután a környezetvédelmi felülvizsálatot a műszaki vizsgával együtt kell elvégeztetni. Ez a logikus lépés volt, hiszen Európában párját ritkító volt a korábbi rendszer, amikor az új autót két év után zöld kártya vizsgálatra kellett vinni, miközben a műszaki vizsgája négy évre szólt.
A jogszabályváltozás következményeként nagyon sok kis műhelyben, ahol korábban kiállítoták a zöld kártyát, most munka nélkül maradnak. Gombos László Szombathelyen évtizedek óta foglalkozik autójavítással, környezetvédelmi felülvizsgálattal, autók műszaki vizsgára való felkészítésével.
Tavaly év végével megszűnt a zöld kártya kiadására szóló engedélyem, ha folytatni akarnám ezt a tevékenységet, akkor újra kell indítanom az engedélyeztetési eljárást. Ráadásul előírt követelmény az ISO minősítés megszerzése, ami újabb, több mint félmillió forintos kiadást jelentene. S ha már minden szükséges papírt beszereztem, végezhetem majd a környezetvédelmi mérést, az erről szóló tanúsítvány egy hónapig lesz érvényes, és a műszaki vizsgán elfogadják majd. Még gondolkozom arról, hogyan tovább...
Az eredetvizsga rendszere is változik. Az új szabály azokat az autósokat keményen sújtja, akik 1999 és 2006 között szalonban vették a kocsit. Blázi István az egyik nagy szombathelyi márkereskedő és szerviz tulajdonosa számolt be január első heteiben szerzett tapasztalatairól.
Mi kihelyezett vizsgaállomás vagyunk, s azt látom: kevés volt az idő arra, hogy az átállásra felkészüljünk. Arról nem is szólva, hogy az ügyfelek tájékoztatása is a mi feladatunk, és sokan elcsodálkoznak azon, hogy ha 1999 és 2006 között vették az autót, s ha nem cserélt gazdát, akkor nekünk január elsejétől ezeknek a járműveknek az eredetét is meg kell vizsgálnunk.
Nekik a műszaki és az eredetvizsga elvégzése csaknem 35 ezer forintjukba kerül, és akkor még nem költöttek egyetlen forintot sem az autó felkészítésére.
Az autósokkal beszélgetve pedig azt hallottuk: sokat nem tehetnek. Ha nem akarnak gyalogolni, tűrniük kell azt, hogy a sokadik bőrt is lehúzza róluk az állam.
