Alakformálásra és arckezelésre váltotta be nyereményét január szépe

Testkezelésre váltotta be ötvenezer forint értékű ajándékutalványát lapunk második szépségversenyének januári győztese a szombathelyi Simon Mária.

Varga Nóra

Ismét barnahajú lánynak szavaztak bizalmat olvasóink: január szépének Simon Máriát választották, aki a szombathelyi Premontrei gimnázium végzős diákja.

- Ez az első szépségverseny, amelyen elindultam. A barátnőim a tudtom nélkül küldték be a fotóimat - meséli a mindig mosolygós fiatal lány. - Miután elmondták, hogy beneveztek, titkon reménykedtem a sikerben. Nem áll távol tőlem a szépségipar, eddig többször léptem már kifutóra modellként. -

Simon Mária elmondta, hogy a szülei és a testvérei is nagyon büszkék rá, az iskolában a diáktársak és a pedagógusok is szurkolnak érte.  Január szépe hozzátette, most minden idejét lefoglalja a tanulás, hiszen néhány hónap múlva érettségizni fog. A kevéske szabadidejét a barátaival és az egyéves spánieljével tölti.

- Szinte sohasem járok kozmetikába, mivel egyáltalán nincsen szükségem arckezelésre - hangsúlyozza Mária.  - Ritkán sminkelem magamat, alapozót sohasem kenek az arcomra, hanem szájfényt és szempillaspirált használok. A hétvégi bulikra erősebben sminkelek, de az élénk színek nem állnak közel hozzám. Sportos és elegáns darabok találhatók meg a ruhatáramban, az alkalomtól függ, hogy mit húzok magamra - mondja Simon Mária. 

A lányok többségétől eltérően én nem fogyokúrázok, hanem épp hízókúrán vagyok, mivel úgy gondolom, hogy túl sovány vagyok. Ezért az ajándékutalványomat alakformálásra váltottam be.

- A beautytek egy új kezelési eljárás, amely ötvözi a modern orvostudomány és a hagyományos kínai orvoslás eszközeit  - tudjuk meg dr. Hende Líviától, a Lívia Szépségszalon tulajdonosától. Ez az eljárás biztonságos, gyors és kényelmes lehetőséget kínál a hölgyeknek és az uraknak a szépségük és az alakjuk javításához. A  kezelés kényelmes, fájdalommentes és veszélytelen az  egészségére.

- A gép elektrolízissel működik, izomújraépítést végez és lebontja a zsírt olyan helyekről is, amelyekről tornával nem lehet eltűntetni a felesleget.  Egy kezelés hozzávetőlegesen 30-60 percig tart a kezelés módjától, a terület nagyságától függően. Egy 10-12 kezelésből álló kezelési ciklus tartós eredményt biztosít. A kezelés eredményét digitális kamerával dokumentáljuk - hangsúlyozza dr. Hende Lívia.  Alakformálásra, mell emelésre, narancsbőr, pattanás, hegek, ráncok, terhességi csíkok eltüntetésére és a szövetek (has, láb, comb, fenék) erősítésére kiválóan alkalmas a szerkezet.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!