Halmosi Péter számára furcsa a napi két edzés

Már három edzésen van túl a Haladás legfrissebb igazolása, Halmosi Péter. A középpályás számára szokatlan a napi két tréning, így még arra sem volt ideje, hogy körbenézzen a Fő téren.

Pum András

Egyelőre szinte csak edzésből áll Halmosi Péter egy napja: a válogatott futballista délelőtt és délután is együtt rója a köröket újdonsült csapattársaival, még arra sem volt ideje, hogy körbenézzen egyet Szombathelyen. A játékos számára furcsa a napi két tréning, Angliában csak egyszer edzenek a játékosok. A futballista aktuális blogjában szót ejtett arról is, hová várja nemzeti tizenegyünket az EB-selejtezőkön.

Két nap alatt már hármat edzettem a Halival, kis túlzással azt is mondhatnám, hogy többet tréningeztem Szombathelyen mint Angliában egy hét alatt. Kint hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken napi egy edzés volt, a szerda mindig szabad. Természetesen ha hétközi meccsünk volt, változott a megszokott program, de a szigetországban csak napi egy tréning volt., a három év alatt talán egyszer fordult elő, hogy napi kettőt edzettünk volna. Itt meg hétfőn kettő, ma délelőtt egy és délután háromkor kezdődik az újabb foglalkozás. Miután a múlt hetet szinte végigutaztam, így nehéz volt az újrakezdés, de a ma délelőtti edzés már ismét jólesett, jó volt mozogni. A fiúkkal már múlt héten találkoztam, de ahogy vártam, az edzéseken sem volt gond a beilleszkedéssel,ismerősök, barátok közé kerültem. A műfű viszont ugyancsak szokatlan volt, kint ugyanis csak rendes gyepen edzettünk. Közeleg a debütálásom zöld-fehérben, mondjuk azt nem tudom, hogy a holnapi, veszprémi edzőmeccsen játszom-e, mert a keret egy része itthon marad, és meccs helyett edz egyet. Szóval elképzelhető, hogy csak szombaton, Varazsdon mutatkozom be a Haladásban. A szurkolók közül néhányan már felhívtak, invitáltak, hogy menjek ki a Szurkolók Kupájára, vagy legalább a "harmadik félidőre" a Woodstock-ba nézzek el - jólesik az érdeklődésük. Egyelőre nincs személyes benyomásom arról, hogy fogadtak a drukkerek, hiszen mióta hazajöttem alig jártam a városban, a Fő téren például egyáltalán nem voltam még.

 

Ami az Európa-bajnoki selejtezőket illeti: amikor megláttam, hogy kikkel játszunk, elsőre az ugrott be, hogy na, ez azért könnyebb csoport  mint a világbajnoki-selejtezőké volt. Könnyebb, de nem könnyű. A hollandok a favoritok, bár a selejtezőkben előszeretettel bukdácsolnak Sneijderék. Ennek ellenére ők pályáznak a legnagyobb sansszal az első helyre. A svédeket senkinek sem kell bemutatni: nyolc éve vagyok válogatott, jónéhányszor összeakadtunk már velük. Maradjunk annyiban: amikor velünk játszottak, Fortuna szinte mindig mellettük volt, jó lenne ha végre fordulna a kocka. A finnekről, a moldávokról a san marinóiakról keveset tudok, közülük leginkább a finnek lehetnek veszélyesek ránk. Két északi csapat is van a csoportban, de nem hinném, hogy ez számunkra hátrányt jelent, hegutóbb a dánok elleni két derbin gólt sem kaptunk, a svédekről pedig már írtam. Reálisan a 3-4.helyre lehet esélyünk, a harmadik pozíció már előrelépés lenne - annak fényében mindenképpen, hogy a VB-selejtezőkön hátrább végeztünk. Persze úgy megyünk neki a kvalifikációnak, hogy továbbjussunk, ez nem is lehet kérdés.

Szombathely, 2010. február 9.

Halmosi Péter korábbi blogjai a haladas.vasnepe.hu-n!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!