Vasi céget keresnek kazán-hamisítás ügyben (frissítve)

Több mint hetven hamisított kazánt foglaltak le a vámosok az ország több pontján házkutatások során - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsoksága (VPOP). Egy Vas megyei gazdasági társaság vezetője ellen áru hamis megjelölése bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A vámosok bűnügyi információk alapján állapították meg, hogy egy magyar állampolgár által irányított kft. olyan kazánt gyártott és értékesített, amely a Calor 2000 Kft. "lébényi" kazánjával külsőre teljesen megegyezik, és ugyanolyan műszaki tartalommal látták el - olvasható a vámhatóság közleményében.

Az előzetes szakértői vélemények szerint a kazánok hamisítványok, a cég a gyártáshoz szükséges védjegybirtokos engedéllyel nem rendelkezik - írták.

A nyomozók egyszerre 34 helyszínen - többek között Győr-Moson-Sopron és Jász-Nagykun-Szolnok megyében tartottak házkutatást, és 74 kazánt foglaltak le. Kiderült az is, hogy a cég összesen 224 kazánt gyártott le, illetve részben értékesített is, összesen 56 millió forint értékben.

Információnk szerint egy jánosházi cég lehet érintett a kazán-hamisítás ügyben.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!