2010.03.22. 17:31
A vasvári dombon erőszakolta meg a négy szakközépiskolás a tinit
A vasvári születésnapi bulin olyan sokat ivott a 16 éves lány, hogy nem emlékezett arra, mi minden történt vele. Később barátnői mesélték el neki, milyen szörnyűséget műveltek vele.
A vasvári rendőrök tíz nappal a buli után kezdtek el nyomozni, akkorra a kisvárosban is elterjedt a híre a konténeres buli alatt történteknek. Maxim László, a helyi kapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: csoportos elkövetett erőszakos közösülés miatt indult eljárás négy vasvári fiatal ellen.
A 15,17,18, 19 éves szakközépiskolás fiúk március 6-án éjjel a vasvári konténerben tartott születésnapi bulin használták ki a helybeli 16 éves lány magatehetetlen állapotát. A fiatalok a konténerből kivitték a lányt közeli domb oldalába, ahol először levetkőztették, majd egy távolabbi helyre vitték, ahol hárman megerőszakolták. Később, a domb egy másik pontján ketten ismét közösültek vele.
Ezután a lányt visszavitték a buliba, ahonnan mivel nagyon rossz állapotban volt az egyik bulizó fiatal lakására került. Ott a fiatal lány édesanyja tiszta ruhát adott rá, és lefektette aludni.
A négy fiú beismerő vallomást tett, most még szabadlábon vannak. A bíróság ítéletéig, mivel a csoportosan elkövetett nemi erőszak büntetési tétele 5-10 év börtön.