Külföldi szakemberek tanulmányozzák Vas megyében a hazai nyelvtanítást

Törökországból, Olaszországból és Spanyolországból érkeztek a hét elején szakemberek Vas megyébe, hogy megismerkedjenek a hazai nyelvoktatás alapjaival.

Bajdó Bettina

A Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ sikeresen pályázott egy nemzetközi tanárszeminárium megszervezésére Vas megyében. A kompetencia alapú nyelvoktatás megismerésére több országból is érkeztek látogatók.

- A héten hét külföldi oktató látogatott a megyénkbe - mondta Kovács Wagner Anikó angol nyelvi szaktanácsadó, jöttek szakemberek például Olaszországból, Törökországból, Írországból, Spanyolországból és Norvégiából is.

- Ezekben a napokban nemcsak a megyeszékhely iskoláit és óvodáit mutatjuk be a külföldi szakembereknek, hanem kisebb települések oktatási intézményeibe is ellátogatunk. Kedden éppen a rumi általános iskolában veszünk részt egy nyelvi órán. A pályázati anyag összeállításakor az volt a célunk, hogy olyan sokszínű programot kínáljunk, melynek segítségével a külföldi szakemberek megismerhetik a megye oktatásügyét. -

A szaktanácsadó hozzátette, hogy az angol nyelvű beszélgetésekből kiderült, minden ország azonos nyelvoktatási problémákkal küzd. Nem elég hatékony az oktatás, s keveset tudnak csak a gyakorlatban alkalmazni a tanulók az órán elsajátítottakból.

A héten még számos program vár a külföldi szakemberekre: előadásokon és tanórákon vesznek részt a megye különböző részein. S nemcsak ők ismerkednek meg hazánk oktatáspolitikájával, hanem az előadások segítségével a  hazai tanárok is bepillantást nyernek a külföldi nyelvoktatás alapjaiba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!