Ne feledje: Vasárnap hajnalban óraátállítás

Harminc évvel ezelőtt, 1980. április 6-án vezették be Magyarországon a nyári időszámítást, de ezt az első időpontot kivéve minden év március utolsó vasárnapján, éjjel 2 órakor 3-ra kell előretekerni az órákat.

Vas Népe

A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A  hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy így 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia megtakarítását lehet elérni.


 Az évek során több mint száz országban vették át a nyári-téli időszámítás rendszerét. Magyarországon harminc évvel ezelőtt, 1980. április 6-án vezették be a nyári időszámítást, de ezt az első időpontot kivéve minden év március utolsó vasárnapján, hajnali 2-kor kell az órákat átállítani.

2000-ben az akkor már EU-országok úgy döntöttek, hogy meghatározatlan ideig folytatják az órák évente két alkalommal történő átállítását.

A MÁV közleménye szerint a belföldi vonatközlekedésben a 2.00 és 3.00 óra között induló személyvonatokat az állomásokról csak az óraigazítás után, legkorábban hajnali 3.00 órakor indítják el.
   
Mindez négy belföldi járatot érint. A Székesfehérvárról a Déli pályaudvarra hajnal 2:54 órakor induló vonatot 6 perces késéssel, a Somoskőújfaluról Hatvan felé 2:19 órakor induló vonatot 41 perces késéssel, a Lajosmizséről a Nyugati pályaudvarra 2:48 órakor induló vonatot 12 perc késéssel indítják el. A Nyugati pályaudvarról 0:38-kor induló személyszállító vonat Szolnokra 3:19 órakor, papíron 60 perces késéssel érkezik.
   
A nemzetközi járatok közül a Budapest és Bukarest, valamint a Budapest és Belgrád között közlekedő vonatokat érinti az óraátállítás.     A vonatok a nemzetközi vasúti vonalon menetrend szerint indulnak és közlekednek, a határon történő óraigazítás miatt a belföldi vasúti vonalon közlekednek késéssel.
   
Az óraátállítás néhány Magyarországra tartó vonat esetében a külföldi vasutak területén történik; a Wiener Walzer EN (Zürich–Budapest), a Venezia EN (Velence–Budapest), a Metropol EN (Berlin–Budapest), a Corona (Brassó–Budapest) és az Ister EN (Bukarest–Budapest) járatoknál késés várható.
   
A Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint a belföldi távolsági, helyközi és helyi járatainak közlekedését nem érinti az óraátállítás. Az óraátállításkor úton lévő nemzetközi autóbuszjáratok a meghirdetettnél 1 órával később érkeznek úti céljukhoz.
   
A BKV tájékoztatása szerint az átállás az éjszakai buszok menetrendjét annyiban érinti, hogy az óránként vagy gyakrabban közlekedő éjszakai járatok 2.00 és 2.59 közötti indulása természetesen elmarad. A ritkábban közlekedő járatoknál egyedi a szabályozás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!