Vasi kupacsata: Körmenden a Falco kosárcsapata

Újabb megyei kosárrangadó következik, a Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásán, szerdán 18 órakor a MJUS-Fortress Körmend a Falco-Szova KC Szombathelyt fogadja.

Vastag Nándor-Tóth Gábor

A Magyar Kupában mindkét csapat egy fordulón van túl. A Körmend az NB IB-s Jászberény otthonában aratott győzelemmel jutott tovább (97:87), a Falco pedig az első, hazai pályán elért diadalának köszönhetően búcsúztatta a nyolcaddöntőben a Szolnokot (101:67, 74:101). A bajnokságban is jól állnak a vasi gárdák, a felsőházi rájátszás már garantált, ám az MK négyes döntőjébe csak az egyikük juthat. Az esélyek egyenlőek a továbbjutásra, abból sem szabad kiindulni, hogy a két héttel ezelőtti bajnoki rangadón a piros-feketék saját közönségük előtt nagyarányú vereséget szenvedtek a szombathelyiektől (69:87).

- A bajnoki találkozó után van min javítanunk - kezdte az esélylatolgatást Sabáli Balázs, a Rába-partaik trénere. - Természetesen most új meccs kezdődik és az előzőből nem érdemes kiindulni, de az akkor elkövetett hibáinkat igyekszünk kijavítani. Tizenhat hármast kaptunk és többször le is indítottak minket megengedhetetlen védelmi hibákból. Persze jól is játszott a rivális, de ahhoz nem szabad asszisztálni, ezért végig agresszíven kell védekeznünk és támadnunk. Mivel visszavágós kupameccsről van szó  amiben nekünk idén még nem volt részünk , ezért fontos a minél nagyobb arányú győzelem. Igaz, a Falco-Szolnok párharcban már bebizonyosodott, hogy a 30 pontos siker sem biztos, hogy elég. Csak a meccsen derül ki, hogy mire leszünk képesek, ám az biztos, hogy a mérkőzés utolsó öt percének úgy szeretnénk neki futni, hogy mi állunk pluszban. Sérültünk nincs, minden játékosra számíthatok.

- Most is az mondom, mint a két héttel ezelőtt: a Körmend a meccs esélyese -  vélekedett Nikola Lazics, a Falco KC edzője. - A Körmend hazai pályán kosarazhat, ráadásul  a hétvégén nem játszott bajnokit, jobban rá tudott készülni a meccsre. Vendéglátónk bizonyára feledtetni akarja szurkolóival az ellenünk elszenvedett fiaskót, ezért vélhetően kettőzött erővel küzd majd. Abban is biztos vagyok, hogy ellenfelünk tanult az előző meccsből, még egyszer nem fog annyi hibát véteni. Ám mi is egyre jobban, és egyre eredményesebben kosarazunk. Képesek vagyunk bravúrokra is  ebbe a kategóriába sorolom a Szolnok elleni kupadiadalunkat, illetve a Körmenden nyert bajnokit. Félnünk tehát nem kell, hasonló tervekkel megyünk Körmendre, mint legutóbb. Játszani fogjuk a saját szervezett játékunkat, igyekszünk jól védekezni, megpróbálunk tapadni ellenfelünkre. A kupacsata két mérkőzésből áll, ha Körmenden olyan eredményt érünk el, ami reményt adhat a visszavágón a továbbjutás kiharcolására, már elégedett leszek.

A bajnokin mindkét szurkolótábor sportszerűen buzdította övéit, ám a meccs végén a hazaiak soraiban két drukker görögtüzet gyújtott, majd eldobta azt. A Körmendi Rendőrkapitányság közveszély okozás bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen; a helyszínen készített felvételek elemzését követően nagy valószínűséggel sikerült azonosítani az elkövetőket, akiket a vizsgálat befejezéséig kitiltanak a hazai meccsekről. A hasonló esetek elkerülésére és a rendbontók kiszűrésére a sportcsarnokban 9 kamerából álló megfigyelőrendszer kerül kiépítésre.

A mérkőzésről honlapunkon online-tudósítást olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!