Rendőrségi körkép: Tiltott kéjelgés, lopások és balesetek

Volt, aki kiürített egy kávéautomatát, mások akácot és kábelt loptak, de volt, akinek az orra tört egy vita hevében, egy nő pedig testét kínálta az út mellett.

MTI/AP


Vitte a kávéautomata tartamát is

Ismeretlen tettes péntekre virradóra kivágta egy szombathelyi kft. Telephelyének drótkerítését, majd ügyfélfogadó tér lakatját levágva, s a bejárati ajtó ablakát betörve bejutott a helyiségbe  és onnan 2700 Ft váltópénzt, a kávéautomatából pedig 10.000 Ft készpénzt tulajdonított el, ”kifelé menet” pedig az udvarról még egy kerékpárt is elvitt. A bűncselekménnyel 12.700 forint, a rongálással 100.000 forintnyit kért okozott.

Megverték az apát

Szóváltás fajult tettlegességig péntek délután Szombathelyen. Mint egy férfi jelentette, édesapját bántalmazták, egy esetben vitapartnere arcon is ütötte, melynek következtében a férfinek eltörött az orra. Az ügyben büntetőeljárás kezdeményeztek a tettes ellen.

Honda és Daewoo ütközött

Pénteken délután Szombathelyen a Csaba utca és a 86-os számú főút elkerülő szakaszának kereszteződésében egy Honda Civic  figyelmen kívül hagyta az Elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát, s kanyarodása közben  összeütközött egy Daewoo Matiz típusú személygépkocsival.  A baleset következtében a Honda egyik utasa, könnyű, míg a másik utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

Zalai okozott balesetet Vasban

Egy zalaegerszegi lakos tehergépkocsival közlekedett Sárvár belterületén, mikor a Hunyadi út és a Batthyány út kereszteződésében lévő körforgalomból kihajtva nem biztosított elsőbbséget egy kerékpárosnak  és a járműve oldalával elsodorta.

A baleset során - az előzetes orvosi tájékoztatás alapján  - a sárvári kerékpáros személy 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ügyben büntetőeljárás indult.

Ellopták a kábelt

Két helyszínen is kábelt loptak az elmúlt napokban. 2010. 04. 22-én 11.00 óra és 2010. 04. 23.-án 11.00 óra között ismeretlen elkövető eltulajdonította Nádasd 7446-os számú közút, illetve Körmend-Zalalövő közötti üzemen kívüli vasút szintbeli kereszteződésben elhelyezett fényjelző berendezés működését biztosító összekötő kábeleket.  A lopási ár meghaladja a 200.000 forintot.

Vitték az akácot

Bérbaltavár község külterületén elhelyezkedő egyik telepről 6-8 köbméter akáctűzifát tulajdonítottak el, ám a zsékmányt csakhamar megtalálták egy bérbaltavári községben egy családi háznál. A lopási kár kb. 60-70.000 Ft.

Magát árulta az út szélén

Előállítottak egy jánosházi nőt, aki a 8-84-es körforgalomnál szexuális szolgáltatásait kínálta az arra utazóknak. Ellene tiltott kéjelgés miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!